Lépjen kapcsolatba velünk

Egerbe költözik az idei év legnagyobb médiatábora

Duemediatabor

Egerbe költözik az idei év legnagyobb médiatábora

Ez a cikk több, mint 10 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egerben rendezi meg az Új Nemzedék Központ az idei év legnagyobb Médiatáborát a DUE szakmai koncepciója alapján – tájékoztatta szerkesztőségünket a DUE Médiahálózat, a magyarországi diákújságírók egyesülete elnöke. Kecskés István elmondta: július 10-től tíz napon át az ország 140 legjobb diákújságírója közel húsz szakember segítségével készít újságokat, valamint rádió- és televízió-műsorokat a Botax Motelben berendezett tábori médiaközpontban. A táborlakók megismerkednek Eger nevezetességeivel és médiájával, tehát nem nyaralóként, hanem a közélet aktív résztvevőjeként érkeznek a Heves megyei településre — tette hozzá az elnök.  
Az 1989-ben alapított DUE Médiahálózat Magyarország második legnagyobb és legrégibb újságíró szervezete. Három és fél évtizedes múltra visszatekintő médiatábor koncepciója Európában is egyedülálló program.

 
A DUE Médiahálózatról:  
A DUE Médiahálózat a magyar diákújságírók egyesülete. Tehetséggondozó szakmai műhelyet és elfogadásra épülő baráti közösséget biztosít azoknak a 12-30 éves fiataloknak, akiket érdekel a média világa. Összefogja, segíti, képzi, publikálási lehetőséghez és szakmai kapcsolatokhoz juttatja, illetve megjutalmazza az újságírással, rádiózással, fotózással és videózással foglalkozó diákokat, valamint segítőiket, továbbá a kommunikáció és média szakos felsőoktatási hallgatókat és a pályakezdő kollégákat.
Az egyesület médiatáborokat és sajtófesztiválokat szervez, pályázatokat hirdet meg, tanfolyamokat indít, újságot és rádióműsort készít, ifjúsági irodát működtet, illetve szakkönyveket ad ki.
Közhasznú szervezet; a tagok befizetett díjának, önkéntes munkájának és a támogatók segítségének köszönhetően nonprofit jelleggel; politikai, vallási és gazdasági szervezetektől függetlenül működik. Megalakulása óta mintegy 8 ezer tagja volt, de programjai, pályázatai és médiumai révén 1982 óta több tízezer fiatal életének volt része. Ennek alapján a DUE a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) után Magyarország második legnagyobb újságíró szervezete. Szlogenje: Közösség, tehetség, barátság.

 
Az Új Nemzedék Médiatáboráról:  
A nyári Médiatábor tíznapos, szuper-intenzív képzés a média iránt érdeklődő fiataloknak. Ez Európa egyetlen olyan kommunikációs szaktábora, amelyben minden táborvezetőségi tag a minőségi újságírás mellett elkötelezett, elismert gyakorló szakember. Többségük országos lap, rádió, televízió vagy hírportál munkatársa, akik korábban többnyire a DUE táboraiban sajátították el a szakma alapjait.

A Médiatábor 12-20 éves résztvevői az általuk választott csoportvezető irányításával, a valós médiaviszonyokat szimuláló, professzionális környezetben, szerkesztőséget alkotva dolgoznak: egy előre meghatározott menetrend szerint újságokat, rádió- és televízió-műsorokat készítenek, de kipróbálhatják magukat online szerkesztőként, hangmérnökként és fotóriporterként is. Az elkészült munkákat a tábor egészének bemutatják. A produkciókat a szakmai vezetők segítségével írásban és szóban, egyénileg és közösen is értékelik. A tábor know-how-ját, szakmai koncepcióját a DUE dolgozta ki saját, több évtizedes gyakorlata alapján.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL