Lépjen kapcsolatba velünk

Észak-Magyarországon is elfogyott a mosógéppénz

Mosogep

Észak-Magyarországon is elfogyott a mosógéppénz

Ez a cikk több, mint 10 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A pénzügyi keret kimerülése miatt határozatlan időre felfüggesztette kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a mosógépcsere-pályázatok benyújtását az észak-magyarországi régióban – közölte a tárca.

A régióban július 15-én, szerdán 9 óra 30 percig lehet még pályázatot beadni.

A közlemény szerint a pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást.

Az Otthon Melege program keretében meghirdetett, energia-megtakarítást eredményező mosógépcsere-pályázat július 1-jén a nyugat-dunántúli régióban indult el, majd július 6-án a dél-dunántúli, július 7-én a közép-magyarországi, július 8-án az észak-alföldi, július 13-án a dél-alföldi, július 14-én pedig az észak-magyarországi régióban folytatódott. Mind a hat régióban már az első napon felfüggesztették a pályázatok befogadását forráskimerülés miatt.

A hetedik, a közép-dunántúli régióban július 15-től lehet jelentkezni.

 

(MTI)

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL