A Közbeszerzési Döntőbizottság bizonyítottnak találta azt, hogy a Közgép Zrt. hamis adatot szolgáltatott a gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt tenderen, ezért a társaság három évig nem indulhat közbeszerzésen.
Több hírportál is írt a döntőbizottság pénteki határozatáról, amely a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg, és idézték a Közgép közleményét is, amely szerint a cég valamennyi jogorvoslati lehetőséggel élni kíván a határozat ellen. A határozat a közbeszerzési törvénynek arra a passzusára hivatkozik, amely szerint közbeszerzésen nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező és alvállalkozó az, aki korábbi – három évnél nem régebben lezárult – közbeszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, és ezért az eljárásból kizárták.
A határozat ellen bírósághoz lehet fordulni, de ennek nincs halasztó hatálya annak végrehajtására.
Az origo.hu-nak eljuttatott közleménye szerint a Közgép a bíróság előtt védi meg igazát. A cég úgy véli, hogy már a jogorvoslati kérelmében és a Közbeszerzési Döntőbizottság tárgyalásán is bebizonyította, hogy a törvényeknek megfelelően, jóhiszeműen és az elvárható gondossággal járt el ajánlatának benyújtásakor. A cég szerint a döntőbizottság határozata önmagában is ellentmondásos, mert bár több ponton is megállapította, hogy a közbeszerzési eljárás során nem jogszerűen jártak el a Közgéppel szemben, mégis helybenhagyta az ajánlatkérő jogsértő döntését – írta a hírportál.
Az index.hu szerint a cég úgy véli, „ez a közigazgatási határozat még a sokat látott közbeszerzési szakértők szerint is kirívóan sérti az magyar és az európai uniós jogszabályokat”.
Forrás:
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















