Jose Antonio Rodriguez, Bob Dylan, Sting, és mondjuk Frank Gambale. Mi a közös bennük? Hát például az, hogy általában gitár van a kezükben. Továbbá világklasszisok, így aztán mindannyian felléptek pár napja a cordobai gitárfesztiválon.
Júliusban a szakemberek szerint a spanyolországi Córdoba válik a gitár fővárosává, mindenesetre tény, hogy az idén 35. alkalommal rendezték meg a találkozót, amely alapvetően két célt szolgál: a gitározni tanulók a legnagyobb mesterektől vehetnek kurzusokat, a rajongók pedig ugyanezeket a sztárokat hallgathatják a koncerteken.
Négy helyszínen – két színházban és két szabadtéri arénában – hallgathatjuk az előadásokat különböző műfajokban – flamenco, klasszikus gitár, dzsessz vagy éppen rock – és ami ezeket a művészeket és zenéket összeköti, az természetesen a gitár.
Nem sok minden van a világon, ami egymás mellé állítaná Johann Sebastian Bachot és Frank Sinatrát, de a gitár speciel ilyen.
A történet tehát 35 éve kezdődött, s már a korai időkben Paco de Lucía személye és zenéje segítette a rendezvényt abban, hogy rövid időn belül világhírre tegyen szert. Mert azért mégis a flamenco a főszereplő ilyenkor, hiszen ott vagyunk, ahol, a hazai pályától nem lehet eltekinteni, ám a különböző feldolgozások révén szinte az egész zenei irodalom képviselteti magát, lehet válogatni a régi zene vagy mondjuk a Beatles között úgy, hogy a határokról tudomást sem veszünk.
A formációk is igen változatosak voltak: egy gitáros, kér gitáros, gitáros zongorával (és zongoristával) énekessel, négytagú együttessel, végül José Antonio Rodrigez, aki a koncertje második részében egy teljes szimfonikus zenekarral adta elő műsorát a közönség örömére.
Vannak persze a nagy sztárok, akiknek a koncertjére elég nehéz bejutni: ott volt Sting, aki eléggé sokszor jár már Magyarországon, de a legnagyobb „szám” Bob Dylan volt, aki 74 évesen úgy nyomott le kétórányi legendát, hogy közben nagyon jól és tisztán énekelt, ami elég ritka a „nagy öregek” esetében. Ezúttal azonban a mester nem a múltjából próbált meg jelent kovácsolni, hanem az történt, hogy élvezni lehetett a dalokat.
Dylan egyébként, aki végül is kolléga (közéleti ihletésű szövegeiért, verseiért Pulitzer-díjat kapott 2008-ban) jó pár évvel ezelőtt már fellépett ezen a fesztiválon. Rajongói ezúttal sem csalódtak, persze az egyik legtermékenyebb zenésznek volt miből válogatnia, ám utolsó száma igazi meglepetés volt: őrjöngő közönsége előtt énekelte el Frank Sinatra 1945-ös slágerét a Telihold és üres karok (Full Moon And Empty Arms) című dalt, ami nem annyira „bobdilenes”, és mégis akkorát szólt, hogy csak.
Tényleg zenész, szinte mindegy neki, mit vesz elő.
Dylan stábja nem engedett be profi kamerát a koncertre (amcsik…), de a többiekről azért van kép is, hang is (http://www.guitarracordoba.org).
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
Betöltés ...
