Lépjen kapcsolatba velünk

Óriási károkat okoz a hőség a kukoricatermésben

Kukorica

Óriási károkat okoz a hőség a kukoricatermésben

Ez a cikk több, mint 11 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Negyvenmilliárd forint feletti a kánikula okozta kár a kukoricaágazatban, miután a sorozatos hőhullámok a termés egy részét tönkretették – írta szerdai számában a Világgazdaság.

 

A lapnak Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt mondta: a hőség miatt be nem érő termés országosan elérheti az 1-2 millió tonnát is. Úgy fogalmazott, hogy a korábbi, optimista várakozások szerint még 6,9 tonnás hektáronkénti átlagterméssel számoltak. Ez az ország egészére nézve – figyelembe véve a kukorica 1,2 millió hektáros vetésterületét – eredetileg bőven 8 millió tonna kukoricát jelentett volna. Mivel a májusi időjárás nagyon kedvezően alakult a tavaszi vetésű növények számára, az optimista várakozások szerint akár 9 millió tonna kukorica is teremhetett volna az idén. Mára ez a mennyiség elérhetetlennek tűnik, a mostani becslések szerint az ország kukoricatermése egészen biztosan 7 millió tonna alatt lesz – tette hozzá Vancsura József.

Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára a lapnak azt mondta, nem várható, hogy a visszaesés miatt a kukoricaárak érdemben emelkednének.

Forrás: MTI

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL