Lépjen kapcsolatba velünk

Közéleti szereplők szüreteltek Egerszalókon

Galeriabelyeg szuret egerszalokon

Közéleti szereplők szüreteltek Egerszalókon

Ez a cikk több, mint 11 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Országgyűlési képviselők, közéleti szereplők segítettek be az egerszalóki szüret munkálataiba a Juhász Testvérek Pincészetének birtokán.

Nyitrai Zsolt, a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Egerszalók országgyűlései képviselője arról szólt, hogy amikor a közéleti szereplők jelképesen besegítenek a munkába, lényegében tiszteletüket fejezik ki a szőlőtermelők, borászok tevékenysége iránt.

A szüret immár elkezdődött – folytatta -, ennek kapcsán el kell mondani, hogy az Egri borvidéken 8 ezer ember s ennél is több család él a szőlőtermelésből. A gazdasági értéken túl az értékőrzés, a hagyományok miatt is fontos számunkra ez az ágazat.

A vendégek – köztük Bíró Márk honatya – a hétfői napsütéses napon kékfrankost szüreteltek, ami az igen népszerű rozé alapanyaga lesz majd.

Varga István, Egerszalók polgármestere arról beszélt, hogy milyen meghatározó szerepet játszik a településen a borászat. Hozzátette: arra törekednek, hogy időben végezzenek a munkákkal, bárhogyan is alakuljon az időjárás.

Juhász Ádám, a Juhász Testvérek Pincészetének egyik tulajdonosa elmondta, hogy a szüret jól halad, a termés eddig igen ígéretesnek tűnik, s reméli, hogy még eltart néhány hétig ez a gyönyörű idő, ami főként a kékszőlők cukorfokának tenne jót.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL