Röviddel 16 óra után Szarvaskő térségében 3 autó ütközött össze, majd nem sokkal később Eger és Kerecsend között árokba csúszott egy személyautó.
Az elsődleges megállapítások és az egyik szemtanú szerint egy kék Suzuki Swift haladt Eger irányába, amikor megcsúszott, és a szemközti sávban szabályosan közlekedő Vitarának sodródott. A vétlen sofőr lehúzódott a sávjában, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A baleset során egy a Swift után haladó kocsi már nem tudott megállni és nekiment a balesetes kocsinak.
A baleset során 3 fő könnyű sérüléseket szerzett. A helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el, megbénult ezen szakasz közlekedése.
Nem sokkal később Kerecsend és Eger között történt baleset.
Egy, a 25-ös főúton Eger felé haladó BMW haladt be a menetiránnyal szembeni árokba egy betonpillérnek, majd megpördülve kb. 30 méterrel arrébb állt meg az árokban.
Az ütközés nagyságára jellemző, hogy az első kerekek az árokban leszakadtak, majd a pörgés során az egyik hátsó kerék is kiszakadt. Valamennyi légzsák kinyílt.
A gépkocsit vezető férfi és utasa csodával határos módon karcolások nélkül szállt ki a járműből.
Forrás: Agria Tv
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












