Rezsicsökkentés ide, kormányzati árkontroll oda, a magyar családokra alacsony jövedelmi helyzetük jelenti a legnagyobb veszélyt – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vizsgálatából.
A hajnali órákban kigyulladt, majd teljesen leégett a Testnevelési Egyetem atlétikai csarnoka. A tüzet már sikerült megfékezni, de a csarnok gyakorlatilag menthetetlenné vált. Személyi sérülés szerencsére nem történt.

Több mint hatvan tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén, de csak kívülről tudták oltani, mivel nem tudnak az épületbe bemenni. „A sportcsarnok gyakorlatilag menthetetlen” – fogalmazott a szóvivő. Elmondta: a tűzoltók tíz gépjárművel érkeztek a helyszínre, és tizenhat vízsugárral oltották a tüzet. A lángok átterjedtek a sportcsarnok melletti többszintes épületre is.történt.
Nem sokkal hat óra után körülhatárolták a tüzet
A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője később közölte, hogy nem sokkkal hat óra utánra körülhatárolták a tüzet, és már nem lángol a csarnok. Hozzátette: a háromezer négyzetméteres épület teteje beomlott, a létesítmény valóban használhatatlanná vált. A szomszédos épületre is átterjedt tüzet viszont sikerült eloltani, és megakadályozni a nagyobb károkat. Ott csak a homlokzat kapott lángra.
A tűzesetben személyi sérülés nem történt, a közeli kollégiumot viszont kétszázötven embernek kellett elhagynia a tűz miatt, de már ők is visszatérhettek az épületbe.
Újra járnak a villamosok
A tűz miatt lezárták az Alkotás utcát a Márvány utca és a BAH csomópont között, valamint a Győri utat a Márvány utca és a Csörsz utca között az oltás idejére. A Móricz Zsigmond körtér és a Széll Kálmán tér között nem járt a 61-es villamos sem, itt pótlóbuszok vitték az utasokat.
A BKK közlése szerint viszont mostanra ismét teljes vonalán közlekedik a 61-es villamos, és a rendőrség is azt közölte, hogy már az Alkotás utca is járható mindkét irányban.
Kidőlt egy fal
A Testnevelési Egyetem Alkotás utcai atlétikai csarnokában keletkezett tűz után az épület egyik fala mintegy tíz métert hosszan kidőlt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtök délelőtt a honlapján. A tűzoltók egy vízágyúval és öt vízsugárral a még izzó és füstölő részek oltásán dolgoznak – írták.
Forrás: mandiner.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












