Lépjen kapcsolatba velünk

Elvetette az EP a netsemlegességet, átalakul a netezés

Lassu internet

Elvetette az EP a netsemlegességet, átalakul a netezés

Ez a cikk több, mint 10 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ma biztosíthatták volna a Európai Parlament (EP) képviselői, hogy az unióban a netsemlegesség elve érvényesüljön a jövőben.

Ehhez el kellett volna fogadniuk néhány módosítást arra a tervezetre vonatkozóan, amely a roamingdíjak 2017 közepére történő eltörlésén túl a netsemlegesség elvéről is szólt. Korábban az internet atyja, Tim Berners-Lee, illetve több techcég – köztük a Netflix, a Reddit és a Kickstarter – is kiállt a módosítások mellett, az EP azonban elvetette azokat.

A módosítások nélkül lehetővé válhat, hogy a szolgáltatók gyorsítósávot hozzanak létre az ezért fizető cégeknek, továbbá hogy bizonyos tartalmak adatforgalmát ne számítsák be a havidíjba (vagyis a szolgáltató döntse el, mit kapunk ingyen és mit nem), és hogy osztályokba sorolják a szolgáltatásokat, és e szerint lassítsák, gyorsítsák őket.

Vagyis jöhet a kétsebességes internetezés.

A netsemlegességről

A netsemlegesség az az elv, amely az interneten zajló forgalom korlátozatlan, ellenőrizetlen működését jelenti.

Tartalmazza azt az elvet is, hogy minden netes tartalom egyenrangú, vagyis a szolgáltatók nem adhatnak nagyobb sávszélességet bizonyos tartalmaknak, szolgáltatásoknak.

Forrás: Metropol

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL