Lépjen kapcsolatba velünk

A légiirányítók a fizetési lista élén

Legiiranyito

A légiirányítók a fizetési lista élén

Ez a cikk több, mint 10 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A bruttó átlagfizetés a KSH adatai szerint itthon átlagosan havi 243 ezer forint.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, gazdasági ágban a legmagasabbak (491.800 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145.900 forint). Több olyan szakma is akad, amelynek képviselői   havi minimum 500 ezer forintos, de akár egymilliós fizetést is kaphatnak – derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Hivatal statisztikáiból.

A hazai csúcsfizetési lista élén a légiforgalmi irányító áll, bruttó 1 353 055 forintot visz haza havonta. Többek között a repülőgépek biztonságos felszállásáért, haladásáért és leszállásáért felel, és jóváhagyja a repülési terveket. Összehangolja a repülőgépek mozgását, és meghatározza a repülőgépek közlekedése számára szükséges magasságváltozás idejét és módját.

A legmagasabb átlagkereset (forintban)

Forrás: Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

A tartós és koncentrált figyelem, a térlátás, a stressztűrés és a jó döntéshozatali képesség elengedhetetlen ennél a szakmánál.

A társadalmi (érdekképviseleti) és egyéb szervezetek vezetői sem keresnek rosszul, havi bruttó 1.176.372 forintot is bezsebelhetnek. Fontos a jó kapcsolatteremtési készség, a döntéshozási képesség, a konfliktuskezelési és tűrőképesség, illetve a jó nyelvérzék.

Az adótanácsadók és adószakértők havi bruttó 713.976 forintért végeznek minden adóval, adó jellegű kötelezettséggel, illetékkel, továbbá adó-visszatérítési igénnyel kapcsolatos tanácsadási tevékenységet, szakértőként pedig képviseletet látnak el az adóhatóság és a bíróság előtt. Itt sem árt a fejlett nyelvi kifejezőkészség és a figyelemösszpontosítás.

Egy bíró átlagosan bruttó 658.800 forintot keres havonta. Amellett, hogy csak jogi szakvizsgával lehet valakiből bíró, szigorú összeférhetetlenségi szabályoknak is meg kell felelnie, ráadásul bizonyos kor alatt nem tölthető be a poszt. Feladata az igazságszolgáltatás, a tárgyalás előkészítése, megtartása és az ítélethozatal.

Elbírálja az elé utalt polgári és büntető ügyeket, előkészíti a tárgyalást, áttanulmányozza a vádiratot, kitűzi a tárgyalás időpontját, beidézi a feleket, tanúkat és szakértőket, lefolytatja a tárgyalást és ítéletet hoz. A fejlett nyelvi kifejezőkészség mellett a terhelhetőség is fontos.

Egy légijármű-vezető, hajózómérnök havonta bruttó 619.038 forintot kap. Többek között helikoptereket, merev szárnyú repülőgépet vezet utas- és teherszállítás, továbbá permetezés, tűzoltás, valamint életmentés céljából. A munkához elengedhetetlen a jó egyensúlyérzék, a kiváló térlátás, a tartós és koncentrált figyelem.

Forrás: Pénzcentrum

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL