Hová merült el szép párlatod világa – szerelmes jelentés és képek az 5. páleszfesztiválról

Sok gyönyörű, tüzes, csillogó tekintetű párlat társaságába keveredtem az Agria Park udvarán, de az R-GO gidák már nem voltak meg.

Vessetek rám követ, de Paleo-hívő vagyok, úgyhogy az „agriaparkos” 5. pálinkafesztiválra készülve,  beletelt jó pár percbe, míg meggyőztem magam, az ősember is rendszeresen pálinkával kezdte barlangjában a napot. Hiteles volt a kamu-marketingem, úgyhogy paleo fefüggeszt, irány a Park.

Útközben B-tervként még kitaláltam, hogy majd ivás közben rikácsolok, mint az Egri Csillagok illegálisan borozgató agája, hogy ne kígyózzanak fel a fejembe az isteni párlatok, onnan pedig Allahhoz, vagy a „paleo-atyához” alias Szendi Gáborhoz.

Nézni is „tereh”, mily bőséges választék várt rám az Agria Park díszudvarán. Kilenc remek pálinka ház kínálta portékáját. Rögtön ugyanaz a tehetetlenség és reménytelenség uralkodott el rajtam, mint tavasszal, amikor a nők „kivetkeznek” önmagukból: túl rövid az élet, hogy mindegyiket megízleljem, alaposan teszteljem.

Azért valahogy csak el kellett kezdenem a kóstolgatást. Először egy „el classico” szilvóriumra esett a választásom, mert ahogy a mondás tartja: az igazi pálinka szilvából készül. Nem „csalatkoztam”: teltédes, tömör gyümölcsös íz csapott fel a nyelvemről a szájpadlásomra, és a kerítésszaggató érzés sem váratott sokáig magára, úgyhogy – márkát nem említek – de nagyon rendben volt.

Körtéért, barackért soha nem rajongtam párlat formájában, és mivel rasszista sem vagyok, máris egy cigánymeggyel folytattam a tesztet, amely gyümölcsös és füstös ízével szintén elvarázsolt.

Drága pajtikáim, mondhatom, kezdtem igazán jól érezni magam. Már akkor zene is volt (a színpadon a V.U.K. játszott, de hál’istennek nálam nem jött a róka), és bódító, ínycsiklandó kövér zsíros illatok szálltak a vad és szeles levegőben, amelybe egyre sűrűbben és mélyebben szippantgattam bele-bele.

Némi szünetre, újratöltődésre, reloadra most már azért szükségem volt, hogy újra harc- és ízlelőképes legyek. Végül nekiveselkedtem, és bongra, kémcsőre emlékeztető poharamat egyelőre még sziklaszilárdan nyújtottam oda (kissé erőltetett, botoxos, merev tekintettel asszem) az egyik bájos ifjú hölgynek. A sok finom gyümölcsös íz után valami karcosabbra vágytam, úgyhogy törkölyöztem egyet. Na, ez sem volt rossz, csak kicsit guggolós volt, azaz gyengus, de ezen ponton  már persze nem a minőség, hanem a mennyiség nyomta rá bélyegét ízlelésemre.

Tesssvíreim! A három pálesz kezdte lassan megbontani körülöttem a tér és idő kontinuumot, de mielőtt még énekelni kezdtem volna, vagy táncra perdülni a színpadon, „három a magyar igazság és egy a ráadás” alapon nekiduráltam magam egy birspálinkának. Túlságosan objektíven nem merném kijelenteni, de szerintem ez volt a legjobb lövés, shot: édeskés-savanykás erőteljes íze rabul ejtett, megfogott.

Szerettem volna még megcsodálni az R-GO gidák szexi, selymes-bársonyos és erősen elgondolkodtató táncát (bocs, Csikidám Robi), de éreztem, lassú szárnycsapásokkal haza kell úszni a sok és szerelmes, felkavaró élmény után.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!