A lap Indiana Jones-nak felcsapott újságírója, Jonathan Hunt egy – magyar származású rokonától örökölt – 1901-es, első kiadású Egri Csillagok kötetben talált titokzatos levelek alapján feltételezi ezt.
Mindez persze csak játék, szószerint, mert a felvezetőben csupán az idén 10. szülinapját ünneplő Jumurdzsák gyűrűje című interkatív kalandjátékot elevenítettem fel.
Az Egert zsenálisan bemutató és népszerűsítő játékot ugyanis 2006-ban rendelte meg az egri önkormányzat az EMeRTon-díjas magyar zeneszerző, előadó, dalszövegíró, producer és játékfejlesztő Pierrottól és csapatától a Private Moontól.
Azóta a kalandjáték, valójában interkatív film komoly karriert futott be, és tavaly óta iPhone-on és iPaden is játszható. Szóval mindössze 5 dolcsi ellenében az Apple Store-ból Te is letöltheted.
A történet arról szól, hogy Jonathan Hunt, a New York Times riportere a családi hagyatékban megtalálja az Egri csillagok egyik első kiadását, s a kötetben két furcsa levelet, melyben egy bizonyos Ábray professzor indulatosan magyaráz az időutazás lehetőségéről s arról, hogy bizonyítékai is vannak.
Jonathan Hunt a levelek nyomán Magyarországra, Egerbe indul, ahol egyre rejtélyesebb dolgok történnek vele. Mivel úgy tűnik, nem mindenki örül a felbukkanásának, elhatározza, mindenképpen a végére jár, hogy valóban létezett-e a gyűrű, amely Gárdonyi regényének is egyik kulcsmotívuma… Miközben a múltból hátrahagyott titkos üzeneteket próbálja megfejteni, a gyűrű évszázados legendája őt is megbabonázza.
A játékban virtuálisan bejárható szinte a teljes egri történelmi belváros, sőt egyéb érdekes helyszínek is, főként olyanok, amelyek a török korhoz, vagy Gárdonyi Géza korához, nagyjából a múlt század fordulójához kötődnek. Ezeket a helyszíneket interaktív panorámaképek segítségével fedezhetjük fel, a felbukkanó szereplőkkel – akiket neves hazai színészek alakítanak – pedig interaktív videobejátszások által kommunikálhatunk.
A kalandjátékban olyan legendás, sajnos már elhunyt Jászai Mari-díjas színészek szerepelnek, mint Bárdy György (aki nem mellesleg Jumurdzsákot játszotta 1968-as Várkonyi filmben), Kézdy György, Vallai Péter, feltűnik benne a Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas Pásztor Erzsi, Szerednyei Béla is, számos kitűnő egri színész (Dimanopulu Afrodité, Kelemen Csaba, Pálfi Zoltán) és végül, de nem utolsó sorban Ganxsta „Döglégy” Zolee, akiről szerdán írtuk meg, hogy fellép az idei Feszt!Egeren.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















