Lépjen kapcsolatba velünk

Így nyaralnak az idén azok, akik a városért vannak

B1Q3914

Így nyaralnak az idén azok, akik a városért vannak

Ez a cikk több, mint 10 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Dübörög a nyár, így mindenkinek a nyaraláson és a szabadságon jár az esze. Természetesen az egri közéleti személyiségek is elmennek ilyenkor pihenni, kikapcsolódni egy kicsit a családdal. Mi pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy Ők kivel és merre töltik a szabadságot.

Dr. Vácity József, a Markhot Ferenc Kórház új megbízott főigazgatója elárulta, hogy ebben az évben – felesége nagy bánatára – nem mennek összefüggő, több napos szabadságra. Egy-egy hosszú hétvége lesz az idei szabadságunk – mondta. Hozzátette: az Egerben vállalt munkám teljesen leköt, minden időmre szükségem van ahhoz, hogy a szeptemberig kitűzött feladataimat elvégezzem.

Vácity József

Dr. Vácity József

Dr. Kovács Luca jegyző is készséggel elmondta nekünk, hogy jelenleg éppen szabadságon van, amit egy kicsiny alföldi faluban tölt, ahol az anyai nagyszülőknél gyerekkorában sokat nyaralt. Most, felnőtt fejjel visszatérek úgy az ott élő rokonaimhoz, mint régen – mesélte. Hozzáfűzte: másrészt a gyerekeimmel is el fogok néhány napot tölteni Magyarországon – a Balatonon és Budapesten – és külföldön, Ausztriában.

Dr. Kovács Luca

Dr. Kovács Luca

Orosz Ibolya, a 7. sz. választókörzet képviselője, a Városgazdálkodási Bizottság elnöke még nem gondolt nyaralásra. Elmondta, hogy Egert nyáron és ősszel is, illetve a hétvégeken is sok turista választja úti célul. Miután ő is a turisztikai ágazatban dolgozik, pihenésre talán augusztus végén gondolhat.
Férjemmel és egyetemista nagylányommal talán az olasz vagy a horvát tengerpartra megyünk 4-5 napra, de lehet, hogy a pihenésre szánt idő rövidsége miatt csak a Balatonig jutunk el – árulta el. Hozzátette: ez is csodás lenne, hiszen a lányunk szeptembertől külföldön fog tanulni, így fontos, hogy néhány napot együtt tölthessünk.

Orosz Ibolya

Orosz Ibolya

Dr. Bényi Szabolcs, a Heves Megyei Közgyűlés új alelnöke nyaralás helyett inkább több 2-3 napos Balatoni kikapcsolódást tervez. Ezt az időt aktív sporttal töltöm: evezés, futás, és vitorlázás – mesélte. Elárulta azt is: valahogy „a feküdjünk egy helyben és élvezzük a napsütést” érzést még nem találtam meg.

Fotó: Nemes Róbert

Dr. Bényi Szabolcs

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL