Lépjen kapcsolatba velünk

Rejtélyes vallási táncot jártak a Dobó téren

IMG 20160727 161501 másolata

Rejtélyes vallási táncot jártak a Dobó téren

Ez a cikk több, mint 10 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Így táncoltak szerda délután az olaszok Egerben, a Dobó téren. Katolikus felekezet tagjai gyűltek össze, együtt énekeltek, kántáltak, az Eger Hírek pedig megtudta, hogy Olaszországba vezet majd az útjuk. 

Katolikus vallású csoport zenéjétől volt hangos szerda délután a Dobó tér, ahová bárki bátran beállhatott és követhette a „klán” tagjait. Vidáman, felszabadultan énekeltek, mit sem törődve az esővel.

IMG_20160727_161501 másolata

Némelyek pedig transzparensekkel álldogáltak a táncolók mellett és voltak, akik szórólapokat osztogattak az arra járóknak. A szórólapon szerepeltek szerint Ti is találkozhattok Jézus Krisztussal, no meg megtapasztalhatjátok az örök életet egy közösségben.

IMG_20160727_161242 másolata

Katekézis meghallgatására buzdítanak, ami által a hívők bevezetnek a keresztény élet egészébe, a keresztény tanítás rendszeres átadásával. Íme néhány hely Budapesten, ahol meg kóstolhatjátok az ingyenes szeretetet a Katekézis által: a Páli Szent Vince Templomban, az Újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánián, és a Törököri Kis Szent Teréz Plébánián.

Ha minden esetre ezt nem is kérjük, legalább volt egy hangulatos, zenés, táncos élményünk a Dobó téren.

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL