Lépjen kapcsolatba velünk

Bródy: Azok jönnek a koncertjeimre, akik jóban vannak a dalszövegeimmel

14055684 1057149414340002 496837062 n

Bródy: Azok jönnek a koncertjeimre, akik jóban vannak a dalszövegeimmel

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Sajnálom, hogy lassan elmegy egy generáció, és ki tudja, lesz-e, aki ezt az örökséget komolyan veszi, és folytatja – mondta az Eger Híreknek adott exkluzív interjújában Bródy János. Az iróniával fűszerezett beszélgetésben saját magát, folyamatosan nyuggernek nevezte, furán hangzott mindez az ország Tinijének szájából.

Szombaton élőben közvetítettünk Facebook oldalunkon Bródy János koncertjéről néhány dalt, amelyeket a Líceum udvarán adott elő az egri közönségnek. Bródy sajnálja, hogy úgy megy el lassan egy generáció, hogy nem lehet tudni, fogja-e őket követni valaki. Csupán néhány fiatal zenekarnál lát hajlamot arra, aki ezt az örökséget komolyan veszi és folytatja majd. Így utalt a nemrég elhuny Somló Tamás és Laux József által okozott űrre. Úgy gondolom ezekre a koncertekre azok a fiatalok jönnek el, akik jóban vannak a szüleikkel – mesélte. Kiderült, hogy vannak olyanok, akiket rendkívül érdekelnek a régi idők zenéi és vonzódnak a rockzene történelmi múltja iránt. Bródy szerint ők azok, akik igazán értik a dalokat, és talán ők fogják ezt továbbvinni a jövőben.14055684_1057149414340002_496837062_n

Az ország Tinije, korábban az FG-4 zenekarnak volt a „sztárvendége”, amelyik Illés és Fonográf dalokat játszik, magát emlékzenekarnak nevezve. A zenész elmondása szerint az a korosztály a legfogékonyabb erre a dalokra, akikkel együtt nőtt fel, és ő már abban a korban van, amit nyuggernek becéznek.

Van néhány fiatalabb együttes, akik némiképp a saját ízlésük és stílusuk szerint szintén játsszák a régi számokat. A régi tűz már csak a hamu alatt parázslik – vélekedik a zenész. Remélem a régi dalok túlélnek minket, és remélem, hogy lesz olyan érző szív és érző értelem, amelyik befogadja ezeket a gondolatokat – tette hozzá.

A mintegy 500 fős közönség előtt Bródy a régi és jól ismert dalok mellett a legújabb lemezéről is játszott számokat, de az igazi közös éneklés a régi slágerek közben tört rá a nagyérdeműre. A Földvár felé félúton és Hungarian bluses megtették a hatásukat ezen az estén is, aktualitásukból semmit sem veszítve. Hogy Bródy dalainak aktualitása, szomorú vagy sem, politikai vérmérséklet kérdése, hiszen az ízléssel nem lehet vitatkozni.

14031057_1057149721006638_575092253_n

Bródy úgy gondolja, hogy az előadásai irodalmi, zenei,  iparművészethez tartozó kiselőadások, így ez az oka annak, hogy a dalok közti összekötő szövegek, szinte évtizedek óta  változatlanok.

Az interjúról készült videót Itt láthatjátok!

Exkluzív interjút adott az Eger Híreknek Bródy János! Nagyon sajnálom, hogy elmegy a régi generáció és nem tudom lesz-e aki az örökséget komolyan veszi és folytatja- fogalmazott.

Közzétette: Eger Hírek – 2016. augusztus 15.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL