Lépjen kapcsolatba velünk

Már érkezéskor meglopták a szovátai árva lányt Egerben

EU6I8335

Már érkezéskor meglopták a szovátai árva lányt Egerben

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Alig érkezett meg az egri autóbusz állomásra Böjte Csaba atya húsz „aprósága”, egyiküknek máris csalódni kellett. Csak egy pillanatra tette le az okostelefont a padra, annak azonnal „lába kélt”.

A gyerekeket önzetlen családok fogadták be egy hétre. Ők azok a jó magaviseletű, szorgalmas lakói a gyermekotthonnak, akik kiérdemelték a nyaralást, és a papírjaik is rendben voltak az utazáshoz. Az egyik „pótszülő” a nyakába vette a várost, üzletről üzletre keresi a megoldást, hogy pótolni tudja a készüléket, bár eddig nem járt sikerrel. Az erdélyi kislánynak ez nem lehetséges, ezt a Samsung eszközt a testvérétől kapta ajándékba, de egyszer is nagy erőfeszítés volt megvenni, most nincs lehetőség egy újra.

Habis László is felüdült a helyes gyerekek láttán

Habis László polgármester is felüdült a helyes gyerekek láttán

A Városházán a polgármester köszöntötte őket
Délelőtt a díszteremben versekkel és egy népdallal lepték meg Habis Lászlót, aki cserébe a városról tartott egy rövid bemutatót a gyerekeknek. Eger önkormányzata egyébként a teljes útiköltséget felvállalta, hogy ide jöhessenek az árvák, a programokhoz, étkezésekhez pedig felajánlásokat kaptak cégektől és magánszemélyektől.

Nagyra becsülöm azt a munkát, amit Böjte Csaba és segítői végeznek, hiszen nagyon nehéz sorsú gyerekeket karolnak fel és nevelnek – mondta el a köszöntés apropóján Habis László. Olyan gyerekekről van szó, akik árvák, vagy olyan családi környezetben nőnének fel, amelyik lelkileg is károsítaná őket. Fontos hivatást vállalt ezzel a munkával Böjte Csaba, és azt gondolom, hogy tiszteletre méltó Gál Zsombor borász kezdeményezése is, és úgyszintén tiszteletre méltó, hogy egri családok látják vendégül ezeket a gyerekeket – fejtette ki a polgármester. Hiszem, hogy egy nagyon jó ügy mellé álltunk amikor lehetővé tettük az utazásukat, és bízom abban, hogy építésükre szolgál az egri tartózkodás, hozzájárul a személyiségük fejlődéséhez – zárta gondolatait Habis László. A gyerekek egyébként vasárnap reggel érkeztek Egerbe, róluk itt írtunk bővebben.

Szépen csengett a gyimesi népdal a díszteremben

Szépen csengett a gyimesi népdal a díszteremben

Nem ez az egyetlen önkormányzati segítség
Szinte háborús állapotok jellemzik Ukrajnát, éppen ezért egy kárpátaljai magyar iskola felújításáról is döntött a közelmúltban a város vezetése. A jövőben pedig biztos lesz még hasonlóra példa, 2017-ben remélhetőleg ismét visszatérnek a gyerekek Szovátáról is. Mire a nyaralás véget ér, talán a hiányzó mobiltelefont is sikerül pótolni.

Szovátai gyerekek, nevelők, szervezők, sajtó... Felpezsdült az élet a városházán

Szovátai gyerekek, nevelők, szervezők, sajtó… Felpezsdült az élet a városházán

(Fotók: Nemes Róbert)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL