Ne csüggedjetek, hogy itt a nyár vége, hiszen az egri kocsmák télen-nyáron tárt ajtókkal várnak Titeket. Nekünk ezek a városban a kedvenc kocsmáink.
Ha esténként egy jó pofa sörre vágytok, vagy meginnátok egy fröccsöt a haverokkal, akkor bátran vegyétek nyakatokba a várost. Jó néhány olyan hely van, ahol kellőképpen lelazíthattok, csajozhattok, pasizhattok, vagy enyhíthetitek szerelmi bánatotokat. Nekünk ez a néhány kocsma közel áll a szívünkhöz, ahol bensőséges, családias a hangulat, és teszünk róla, hogy Ti is hasonlóképpen gondoljatok rájuk.
Kezdjük a sort egy, a város központjától távolabb eső hellyel, a Két Pisztoly Sörözővel. Itt mindenki ismer mindenkit, és Ti is könnyen a „család” tagjaivá válhattok.
Bence Péter tulajdonos 1990 decemberében bátyjával nyitotta az üzletet. Mint megtudtuk, a név is innen ered, mint két fiú, két pisztoly, de azért a gyerekkori élmények is visszavezetnek rá. Mióta Péter egyedül viszi a boltot, azóta kettőkor nyitja ki, tízkor pedig zárja a söröző ajtaját, amely a Sertekapu és Sasvár utcák kereszteződésében található. Mint elmondta, többnyire munka után betérő vendégei vannak, és mindenféle korosztály megtalálható náluk. Főként átlagemberek fordulnak meg itt, inkább olyan vendégeim vannak, akik hivatali dolgozók – mesélte.
A Két Pisztolyban viszont nem csak a szomjatokat, de a korgó hasatokat is csillapíthatjátok, ugyanis többféle melegszendvics és étel közül válogathattok. Van szalámis, sok sajttal, meg ubival, amit mindenki konzerv uborkakénti ismer, de erre tökéletes. Péter elárulta, hogy a vendégeinek a nagy része 20-25 éve ide jár. Főként férfiak szoktak jönni, a legidősebb vendégem pedig 83 éves, aki itt ünnepelte nemrégen a születésnapját – mondta mosolyogva. Kommersz italt én nem tartok, az egyik legkedveltebb söröm a Zlaty basant szlovák sör, de a finom pálinkák sem elhanyagolhatók – tette hozzá nevetve.
Következő állomásunk a Zöld Pecsét Kávézó és Borbár volt, amely a Király utca nyolc szám alatt található. Az egri egyetemisták közkedvelt kocsmáihoz tartozik, hiszen számos koncertet, és szakesetet is szerveznek itt.
A Pecsét híres kézműves söreiről, és finomabbnál finomabb borairól, amelyeket szívesen fogyaszt az ember egy nehéz és fárasztó nap után. Igazi egyéniség a hely, ugyanis a kínálaton kívül a berendezés, a különböző képek, a kiállítások, és a muzsikáló Jazz is egy másik világba vezet Titeket.
Ha már a graffitiknél tartunk, akkor legyen a Vén Bagoly a következő a listánkon, amely az Almagyar utca 21. szám alatt telepedett le. Cuki baglyok hatalmas szemei vigyáznak Rátok a falokon kívül-belül, és még a pultnál sem vesztenek szem elől Titeket.
Korábban már mi is ott voltunk a Bagolyban a Derszu Uzala koncertjén, de Turpi kiállítását sem hagytuk ki. A számos program mellett csocsó, és darts versenyt is előszeretettel szerveznek Nektek. Ha arra jártok kóstoljátok meg a bagolyköpetet, amely kissé bizarrul hangzik de ízre nagyon finom.
Végül pedig az Eger-patak mentén Békafütty Söröző néven csilingelő kocsmára esett a választásunk. Hangulatos, mozgalmas hely ez a Petőfi téren, ahol csak úgy pezseg az élet.
Közkedvelt söröző az egyetemisták körében, ugyanis szinte szemben van az Eszterházy Károly Egyetem B épületével, és az uszoda is a látóhatáron belül található. Tökéletes hely arra, hogy a haverok, barátok társaságában eltöltsetek itt egy estét, miközben az Eger-patakból hallgathatjátok a békák szerenádozását.
Összegzésképpen pedig itt egy Béka, ott egy Bagoly, emellett van még egy Két Pisztoly is, ami lehetne kék pisztoly, de nem az, hiszen ne feledjük van még egy Zöld Pecsétünk is, ahol tárt karokkal fogadnak Titeket.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!





















