A nyári szünetnek már hivatalosan is vége, ami egyet jelent az iskolakezdéssel. A napokban egyre több ünneplőbe öltözött diákot láthatunk városunkban, akik tanévnyitó ünnepségekre sietnek. Az iskolakezdés minden tanulóból valamilyen érzést vált ki. Elindultunk, hogy kiderítsük, mennyire félnek vagy éppen várják az első tanítási napot a diákok.
A nyár elmúltával a diákok gondtalan napjai is tovaszállnak. Nincs délig alvás és egész napos játék. Megkezdődik számukra a tanév, és visszakerülnek az iskolapadba. Sok gyereknek okoz nehézséget visszazökkenni a tanulással teli hétköznapokba és napról napra teljesíteni az iskolában. A gyerekeknek és a szülőknek is okoz némi nehézséget ez az időszak. Vannak, akik szoronganak, egyenesen rettegnek, míg mások alig várják. Ennek apropóján elindultunk a városba, és megkérdeztük a diákokat és szüleiket, ki mennyire izgul, és hogyan készült fel a tanévkezdésre.
– Hogy őszinte legyek nem vártam a tanévkezdést. Mivel ez lesz az utolsó évem a gimiben már a gondolattól gyomorideg fog el. Nagyon félek az érettségitől. Erre az évre egyáltalán nem készültem fel, de nagyon sokat fogok tanulni. Szüleim is biztatnak és még a tanulásban is segítenek nekem. Az előrehozott érettségi vizsgámra való felkészülésnél, nekik mondtam fel a tételeket, ami nagy segítség volt. A tankönyvosztásra pedig már a barátom kísért el – tudtuk meg Vígh Andreától, aki utolsó éves gimnazista.
– Tizenharmadik évfolyamra megyek, grafikus képzésre az Eszterházy Károly Gyakorló Iskolájában. Az évkezdés miatt nem paráztam, mivel rengeteget rajzoltam a nyáron, készültem az alkalmasságira és azon túl mindenre – mesélte Rozgonyi Márton.
A 10 éves Alex most megy ötödik osztályba és az iskolakezdéssel kapcsolatban még bizonytalan. Ennek oka, hogy nem ismeri még leendő osztálytársait és számára, egy teljesen új iskolában kezdi meg szeptember elsejétől a tanévet. – Várom is meg nem is. Nem félek az új sulitól, inkább csak izgulok – árulta el nekünk Ürmösi Alex Gábor.
Bogit a szülei kísérték el a tanévnyitó ünnepségre. – Folyamatosan készültünk, olvasónaplót csináltunk, foglalkoztunk a nyár alatt is az iskolával- mesélte Mária, Bogi anyukája. Bogitól megtudtuk, hogy most megy harmadik osztályba és a rajzot várja a legjobban, ugyanis az a kedvenc tantárgya. Az évkezdést különösebben nem várja, de a barátnői már nagyon hiányoznak neki.
Még ha nem is túlzott lelkesedéssel, de az egri diákok többsége felkészülten fogadja az előtte álló új tanévet.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















