Lépjen kapcsolatba velünk

Próbáljátok ki! Ez az 5 legmenőbb egri fapados kocsma

EU6I5751

Próbáljátok ki! Ez az 5 legmenőbb egri fapados kocsma

Ez a cikk több, mint 10 éve és 2 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A nagy sikerre való tekintettel, most folytatjuk kocsma körképünket. Bejártuk a várost és egy másik oldalról közelítettük meg a dolgot. Az igazi fapados kocsmák kerülnek most terítékre.

Kora délután nyakunkba vettük a várost, hogy benézzünk a helyi talponállókba, ahol akár már a reggeli óráktól kezdve meglendül a forgalom. Mindegyik helynek évek óta megvannak a törzsvendégei, akik rendszeresen látogatják kedvenc kocsmáikat.

Természetesen a híres, neves Betűz kocsma szerepel a listánk legelején, amely a Széchenyi út egyik legkedveltebb ilyen jellegű kocsmája.

EU6I5789-2

A Betűz mindenkinek útba esik

A forgalmas helyen található talponálló mellett nehéz úgy elmenni, hogy be ne térjen az ember. Egy pár vezeti a kocsmát, Rita és Laci, akik mindketten bent volt, amikor megérkeztünk.

EU6I5793-2

Van kínálat bőven

Kíváncsiak voltunk, honnan ered a kocsma neve, azaz a Betűz. – Gondolom az emberek miatt Betűz a neve, hiszen itt betűznek, berúgnak a vendégek – mondja nevetve Rita, a kocsma vezetője. László, a hely másik üzemeltetője elmondta nekünk, hogy náluk mindenféle korosztály megfordul. Aránylag olcsó helynek mondható a Betűz, ahol mindig van valami akció. A nyitva tartás is rugalmas, így bárki kedvére múlathatja ott az időt. Van bent csocsó asztal, zenegép, amik gondoskodnak a hangulatról, aki pedig jó kis infókra éhezik, azok is jó helyre jöttek.

EU6I5792-2

Nem csak zenegép van a Betűzben, minden pénteken élőzene fogadja a vendégeket

Főként mulatós, retro, és roma slágereket lehet hallani, illetve gyakran szerveznek karaoke esteket is.  – Ez az egyetlen kocsma Egerben, ahol élő zene van minden pénteken – mesélte büszkén László.

Az utunk ezután a Kacsába vezetett, amely ebből a szempontból a Bartók Béla tér egyik emblematikus helyének számít. Mint megtudtuk, a törzsvendégek mellett a fiatalok is egyre inkább megfordulnak itt.

EU6I5735-2

A Kacsa ajtaja mindig nyitva áll a vendégek előtt

– A belső helyiség most újult meg, ami egy kulturáltabb, elvonulós hely- újságolta el Barbara a hely jelenlegi tulaja. Mint mondta, nagy gondja, hogy ide nem tudnak internetet bekötni. Végül is, aki szeretne kicsit az online világtól elszabadulni, annak itt nyugta lehet a Facebook bűvöletétől. – Viszont az nem tudom, hogy miért Kacsa, pedig már sokszor kérdeztem – hangosan gondolkodott Barbara.

EU6I5731-2

Egy nyugis hely a nagy beszélgetésekhez

Ha már ott jártunk, akkor a Hársfa már csak egy köpésre volt. Kedves pultos lány, Niki fogadott minket, aki egy hete dolgozik a Telekessy utcai kocsmában. – Hétvégente sok a fiatal, de persze itt is megvannak a törzsvendégek – felelte Niki. Mint megtudtuk rendszeresen rendeznek sörivó bajnokságot a helyen, amit két fiatal srác üzemeltet.

EU6I5737-2

A Hársfa teraszán mindig jól esik egy korsó sör

– Laci, az egyik törzsvendégünk, minden reggel nyitáskor már itt van, bejön, megiszik egy korsó sört és megy is tovább. Boci is mindig ugyanabban az időpontban látogat el hozzánk, illetve egy olyan vendégünk is van, aki itt tartja a pultban sörös korsóját, és mindig azt kell neki teletölteni – mesélte a pultos lány.

EU6I5744-2

Niki, az új csapos lány, máris tudja kik a törzsvendégek

Ha már kocsmatúra, akkor Putyi bácsi kocsmáját vétek lenne kihagyni. Sajnos rossz hírrel fogadott minket kedves Putyi. – Nem lesz sokáig már itt, le fogják bontani az épületet – mesélte szomorúan Putyi.

EU6I5749-2

A Putyit már messziről látni, már a cserepeken is

Mint elmondta, még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor lesz ez a változás a kocsmáját illetően, amely a Frank Tivadar utca elején található. – A kocsmának van egy feelingje, én ezt teljesen a magaménak érzem – árulta el.

EU6I5751-2

Putyi bácsi nem hiszi el, hogy le akarják bontani az épületet

Egy igazi kuriózumról van szó, ahogy szinte mindenféle korosztály betér és mindig kedves fogadtatásban részesül. Aki eltölt itt néhány órát, bizonyára jó néhány sztorival gazdagabban tér haza.

Utolsó állomásunk pedig egy Cseboxi kocsma volt, méghozzá nem más, mint a Cifrakapu utcai Fakocsma. Kívülről a hely nem volt túl bizalomgerjesztő, de belül annál nagyobb melegség fogadott minket.

EU6I5774-2

A Fakocsmát szinte mindenki ismeri a Cseboxban

Amikor beléptünk, éppen teljes hangerőn dübörgött a rock a zenegépből,  ami talán egy Tankcsapda szám lehetett. Barátságos fogadtatás közepette mesélte el nekünk Kinga, a pultos lány, hogy régebben ez a kocsma egy felvonulási épület volt, vagyis amikor itt épültek a házak, akkor ez volt a raktár és az öltöző, ami mai napig megmaradt.

EU6I5780-2

A Fakocsmában már kora délután jó a hangulat

– Béla bácsi az egyik törzsvendégünk, aki minden reggel három deci bort iszik meg. Itt a fröccs a legmenőbb, ez a nagy fröccsös kocsma, ahol 40 éve ugyanazok az arcok fordulnak meg – mesélte nevetve Kinga.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL