Meglestük az ostorosi kézi szüretet. Igazán csak dolgos kézből van hiány, gépesíteni kell, vagy mehet minden a levesbe – beszédes videó következik.
Kiveszőben a szüretelő brigádok, avagy nekik nem büdös a munka. Megszólalnak a napszámosok.
Ipacs Zoltánnal, az Ostorosbor Zrt. szőlészével beszélgettünk, aki elárulta, hogy a napszámosok most a rizlingszilváni szőlőt szüretelik, amely fehérbort adó szőlőfajta. – Szőlőtermesztő szemszögéből szép, kimagasló mennyiségek várhatók. Borászati szempontból pedig valószínű, hogy jobb lesz, mint a tavalyi évjárat – jelentette ki.
Mint elmondta, most kevesebben vannak, mint várta. – Az alkalmi munkavállalók körében ez a munkaerőhiány annak köszönhető, hogy az idősebb korosztály kezd elfogyni, a fiatalabbak pedig nem szeretik csinálni a kemény fizikai munkát. Ez rányomja a bélyegét az egész éves munkára is. – mondta csalódottan.
Mint kiderült, az lehet a megoldás, hogy a meglévő ültetvényeket korszerű berendezésekkel látják el, vagyis gépi megoldás lenne kézi helyett. Ez a szüret most azért nehéz, mert a szőlőtőkéken nagy termésmennyiségek vannak, így a nagy melegben, ilyen körülmények között igazán emberpróbáló ez a munka – mesélte Zoltán.
Fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


























