Lépjen kapcsolatba velünk

Tekerjetek két keréken! – jön a bringás nap

EU6I0057

Tekerjetek két keréken! – jön a bringás nap

Ez a cikk több, mint 10 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Idén dupla buli lesz Egerben, ugyanis szeptember 22-én Bringás reggelin, majd felvonuláson vehettek részt. A hab a tortán pedig egy dobó téri flashmob lesz. 

Idén immár harmadik alkalommal szervezik meg a Bringás reggelit Egerben. Szeptember 22-én reggel 7-től egészen 9-ig tömhetitek a bendőtöket a Prana Outdoor-ban. Az esemény országos figyelmet kapott, hiszen azon a napon országszerte több, mint 50 helyen várják a tekerni vágyókat.

EU6I0057-3

Miután pedig kellően jól laktatok, délután bringás felvonuláshoz is csatlakozhattok. A Dobó térről startolhattok majd, ahol érdekességként egy Flashmobon is részt vehettek, pontosabban óriás bringát formálhattok magatokból. Fontos, hogy világos színű ruha legyen rajtatok.

Ennek a napnak az a célja, hogy Eger teljes mértékben kerékpáros barát legyen. Tekerjetek két keréken, mert egészséges, gyors, helytakarékos, és nem kell neki parkolójegy. A részletes program a plakáton található. Bringára fel!

14352407_1185514601522735_1179847545782858408_o

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL