Kájel Árpád egri lakos, már régóta a hegyek szerelmese. Elmesélte nekünk mit jelent számára a túrázás, milyen veszélyes kalandokba keveredett utazásai során, és miért tök jó hely Eger.
Kájel Árpád már 20 éve él Egerben, a hétköznapi életben pedig az Egri Kulturális és Művészeti Központban dolgozik, mint műszaki vezető. – 1988-ban láttam meg a Tátrát, és akkor eldöntöttem, hogy oda járnom kell túrázni, kirándulgatni. Az idő múltával egyre gyakrabban, és egyre többen jártunk el – mesélte visszaemlékezve. Mint elárulta, hetente jár el biciklizni a Bükkbe, de például hegymászásra, az Alpokba évente csupán kétszer, háromszor van lehetősége. -Biciklizni, futni többnyire egyedül megyek, a hegyekbe viszont inkább társaságban, a család és barátok körében indulok útnak. Két lányom van, egy 12 és egy 16 éves, most már ők is velem tartanak a feleségemmel együtt, ha úgy adódik – mondta.
Árpád elárulta, hogy héttel ezelőtt jöttek haza a Mont Blanc-ról. Mint kiderült, már járt fent többször is, de elmondása alapján, a hegy az időjáráshoz képest mindig változik. -Van az embernek bakancslistája, vannak tervei, hogy hová szeretne még eljutni. Természetesen ez a lista folyamatosan bővül. Novembertől decemberig van egy pihenős időszak, de január elejétől beindul a Tátrában a téli szezon, és akkor ismét neki vágunk – osztotta meg velünk.
– Ami Egert illeti, szerintem itt tök jó nekünk. Most például Chamonix- ban voltunk, ami a világ egyik legjobb helye, de úgy gondolom Egerben is nagyon jó, hiszen bringázás, futás és túrázás szempontjából abszolút kedvező. Az egyik legjobb hely Európában – mesélte büszkén.
Mint Árpád elárulta, a négy évvel ezelőtti Mont Blanc-os mászásokat nagyon élvezte, ahol 3900 méter magasan sátraztak, valamint jó volt a csapat és az időjárás is. – Bennem nincs ilyen csúcs érzés, amikor felérünk a tetejére. A csúcs csak fél úton van, amikor leérünk, akkor mondom azt, hogy megcsináltuk. De természetesen azért fent is fantasztikus érzés, látni, hogy csak mi vagyunk ott, szerencsés esetben nincs a környéken senki más. Néha ijesztő is a dolog, de ez benne van – idézte fel.
A tapasztalt hegymászó a rázósabb élményeit is megosztotta velünk, hiszen minden kirándulásnak meg van a maga kockázata. – Vannak olyan helyzetek, amikor az ember nagyon fél. Tavaly elvitt minket egy kisebb lavina. Nem tudtuk, hogy mi lesz a vége. Amikor hemperegsz a hóban, nem lehet tudni, hogy túléled, vagy sem. Szerencsére túléltük, kicsi volt a hó, kidobott minket. Ezért is vannak fix emberek, akikkel szeret együtt menni az ember, hiszen fontos, hogy kire lehet számítani, kire bízzuk az életünket – emlékezett vissza.
Árpád elmondta, hogy most, ami nagyon friss és új, az a Kysel szurdok via-ferrátája. Ő azt ajánlaná a Szlovák Paradicsomban. – Októberben szerintem pont ideális lehet. Megéri, mert egy napba is belefér, reggel 6-kor indulás Egerből, és este 8-ra itthon van az ember úgy, hogy azt mondhatja, végigjárta a Kysel szurdokot. Végül elárulta nekünk azt is , hogy a következő útja valamikor októberben lesz, amikor a Tátrába megy.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

















