Lépjen kapcsolatba velünk

1000 euróért elvihető a Jákó papagáj

U6I5511

1000 euróért elvihető a Jákó papagáj

Ez a cikk több, mint 10 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Mivel október 4-én az állatok világnapját ünnepeljük, ezért a Vadon Díszállat-Kereskedésben jártunk, ahol néhány, nem hétköznapi állatot is felköszöntünk. Ők fogadtak minket.

Az állatok világnapját 1931 óta minden évben október 4-én ünnepelik Szent Ferenc emléknapján. Ez a nap Assisi Szent Ferencnek, az állatok védőszentjének halála napja, aki a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük. Úgy gondoltuk a világnap alkalmából meglátogatunk néhány nem kifejezetten házi kedvencet a Vadon Díszállat-Kereskedésben, hiszen ez az ő napjuk is.

_U6I5475-2

Mintha nem tetszene ennek a kisebb termetű sisakos kaméleonnak, hogy fotózzák

Találkoztunk sisakos és párduckaméleonnal, harapóssal és kevésbé harapóssal, Jákó papagájjal, Toy nyuszival, kígyóval és pintyekkel is. Ildikó, az üzlet vezetője elmondta, hogy a hüllők a legkelendőbbek, annak ellenére, hogy sokkal nagyobb beruházás szükséges hozzájuk. – Zárt terráriumra van szükségük, olyanra, amiben biztonságban érzik magukat, valamint igénylik a meleget, szobahőmérséklet nem elegendő, no meg persze megfelelő eleséget kell nekik biztosítani. Nagy részük húsevő, de akadnak növényevők is. Az életkoruk átlagban 4 év. Ami pedig a veszélyességet illeti, szoktatás kérdése, hogy melyik milyen harapós lesz – mesélte Ildikó.

De most inkább beszéljenek a képeken a gyönyörűbbnél gyönyörűbb állatok. Ölelgessétek meg Ti is házikedvenceiteket és szeressétek őket!

_U6I5470-2

Ez a sisakos kaméleon már 2 éves, abszolút jámbor természetű. A háta még az ide kerülése előtt sérült meg valahogyan

_U6I5483-2

Megtudtuk, hogy ez a párduckaméleon, akkor a legszebb, ha mérgelődik. Most nem sikerült felidegesítenünk, bizonyára nagyon örült nekünk.

Ez a Jákó papagáj 1000 euroba kerül, ő egy elegánsabb, értékesebb példány. Mint megtudtuk elég csípős a stílusa, így Ildikóra maradt a cirógatása

Ez a Jákó papagáj 1000 euróba kerül, hiszen ő egy elegánsabb, értékesebb példány. Mint megtudtuk, elég csípős a stílusa, így Ildikóra maradt a cirógatása

_U6I5514-2

A kanárik igen fázós madárkák, így ideje lassan bevenni őket a melegre

_U6I5518-2

A pintyek nagyon cserfes madarak, mindig gondoskodnak a hangulatról

_U6I5537-2

A sünit mi keltettük fel, és mondhatjuk bátran, hogy ő aztán kameraérzékeny. A fényképezőgép minden egyes kattanásnál összerándult a drága

_U6I5549-2

Ildikó megmutatta egyik kedvenc nyusziját is, a Toy nyuszit, ami nem lesz nagy termetű, azaz örökre ilyen pici és cuki marad.

Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL