Az Idősek Világnapja alkalmából rendezett egri eseményen Habis László polgármester köszöntötte a résztvevőket a Városházán, ahol átadták az „Életút” irodalmi pályázat díjait is, valamint szép korúak osztották mesélték el unokáikkal, gyermekeikkel kapcsolatos kedves emlékeiket.
Habis László polgármester elmondta, hogy a fiatalabb generáció hálával tartozik az előttük járónak, mert sok mindent létrehoztak, alkottak a ma számára. A ma eredményei az előző évtizedek munkáin alapulnak. Egerben is több generáció él együtt. Az időseket ellátó rendszer működtetése, fenntartása, fejlesztése fontos önkormányzati célkitűzés. – Számos ellátási típust működtetünk, tartunk fent, ilyen például a házi gondozás végzése, az étkeztetés, a nyugdíjasház, valamint a házi jelzőrendszeres segélyhívó szolgálat is ilyen. Az idős gondozás szociális fejlesztésén is dolgozunk – fejtette ki.
Báder Erzsébet, aki a „Hallgassuk meg a múltat…” című önéletírói pályázaton való részvételéért kapott emléklapot elárulta, hogy van egy 25 éves a fia, akire nagyon büszke. – A fiam mozgássérült, kerekesszékben ül, de nagyon aktív, mindent csinál, több munkahelye is van. Egy olyan kávéházban szolgál fel Budapesten a Baross utcán, amelyet fogyatékossággal élők nyitottak meg.

Karanyicz Lászlóné és Báder Erzsébet nagyon élvezték a zenés műsort, alig bírtak a széken ülve maradni
A klubgondozó Karanyicz Lászlóné végig tapsolta és énekelte a műsort, kívülről fújta a dalokat. Elmesélte, hogy az elmúlt vasárnapot öt éves kis unokájával töltötte, akivel két kiló gesztenyét gyűjtöttek össze. – Alig bírtuk haza cipelni, de megérte, nagyon élveztük – mondta lelkesen.
Laci bácsi elmesélte, hogy már dédunokája is van, egy félig görög kislány, akit Dimitrának hívnak. – A lányom ezelőtt 40 évvel egy budapesti születésű görög fiúhoz ment férjhez, akik később hazaköltöztek Görögországba. Az ő házasságukból született Éva és Christos nevű unokám, Éva unokámnak pedig most 23 hónapos a Dimitra nevű lánya, akik most nyáron voltak itt. – Dimitra még nem tud beszélni, de mindent megért görögül és magyarul is. Sajnos nem tudunk már olyan sűrűn találkozni, de gyakran beszélünk telefonon. Viszont hamarosan jön haza a lányom, a nyáron pedig az egyik unokám – mesélte boldogan.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


























