Lépjen kapcsolatba velünk

Marad Dirk Gerkens a TV2 élén! Andy Vajna kapásból cáfolta a Magyar Nemzet kamuját

B1Q3851

Marad Dirk Gerkens a TV2 élén! Andy Vajna kapásból cáfolta a Magyar Nemzet kamuját

Ez a cikk több, mint 9 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Magyar Nemzet több független forrásra hivatkozva azt írta, hogy Dirk Gerkens vezérigazgatót leváltja Andy Vajna tulajdonos a TV2 éléről. Pár órán belül kiderült, hogy a hír amit a Nemzetre hivatkozva vett át az Index nem igaz, azaz kamu. Íme a cáfolat!

Itt olvasható a Magyar Nemzet azon cikke, mely lavinát akart elindítani a TV2-nél. Mint ismeretes a Magyar Nemzet egyenlő Simicska Lajossal, aki pedig nem ápol felhőtlen viszonyt Andy Vajnával, a TV2 tulajdonosával. Egy ideig ugye, azon is ment a vita, hogy kié is pontosan a TV2.

_B1Q3899-2

Andy Vajna : Dirk marad! Fotó Nemes Róbert

– Meglepett a TV2 Csoport vezérigazgatójának távozásával kapcsolatos hír, ugyanis Dirk Gerkens teljes bizalmamat élvezi, a TV2 Csoport vezetésében nem tervezek változást, minden ezzel kapcsolatos híresztelés alaptalan. Folytatjuk a közösen megkezdett munkát, aminek az eredménye már most is látható. A nagyszabású portfólió-fejlesztésnek és program-invesztíciónak köszönhetően mindössze 4 hónap alatt kábelcsatornáink piaci részesedése duplájára nőtt, meghaladja a 10 százalékot – közölte Andy Vajna a TV2 sajtóosztályán keresztül.

_B1Q3843-2

Nem tervez változást a TV2 vezetésében. Fotó Nemes Róbert

Az ügy kapcsán Dirk Gerkens vezérigazgató is kiállt a nyilvánosság elé. – Kevesebb mint 10 hónapja vettem át a TV2 Csoport vezetését, és már most rendkívül elégedett vagyok a kimagasló eredményeinkkel, amiket az Andy Vajnával való szoros együttműködésnek és tulajdonosi támogatásának köszönhetően értünk el. Teljes mértékben az üzleti tervünk szerint haladunk, a következő év végére a TV2 Csoport kábelportfóliója lesz a legerősebb a piacon. Október végén indul el a tizenegyedik csatornánk, míg év elején mindössze csak négy adónk volt. A sikeres kábelstratégiánknak köszönhetően alig pár hónap alatt megdupláztuk piaci részesedésünket. A TV2-n hatalmas sikereket értünk el nagyszabású show műsorainkkal, mint A Nagy Duett, Sztárban Sztár, Kismenők. Hiszek abban, hogy ezzel a startégiával a TV2 Csoport lesz Magyarország piacvezető portfóliója a közeljövőben – fogalmaz a TV2 vezérigazgatója.

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL