Lépjen kapcsolatba velünk

Téli gumira fel! Indul az autók átvedlése!

U6I0635 2 péter már felszerelte a téli gumit

Téli gumira fel! Indul az autók átvedlése!

Ez a cikk több, mint 9 éve és 7 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kötelező közszolgálat elemként, ilyenkor az ősz közepén, minden orgánum foglalkozik az autók vedlésével, vagyis a téli nyári gumik télire cserélésével. Vagy fordítva. Majd tavasszal. Mi felelős újságként, nem hagyjuk az utolsó pillanatra, mint ahogy sok autós a gumicserét, mert akkor tumultus lesz az éterben és a neten, mint a gumisnál. 

Kérdés az, hogy lehet-e még valami újat, vagy lényeges dolgot írni a váltásról, ahogy a gumisok mondják. Két fontos kérdés van, az egyik az, hogy valóban jobban kopik-e a  téli gumi ha nem kifejezetten téli körülmények közt használjuk, a másik pedig az, hogy miért van az úgy, hogy minden autós az utolsó pillanatban, lehetőleg egyszerre, mondjuk az első hó leesése után gondolja úgy, hogy ideje lenne gumit cserélni. Körülnéztünk hát Egerben, hogy állnak azzal a bizonyos cserével.

_U6I0610-2

Magdus Csaba

Magdus Csaba a Gumibörze tulajdonosa elmondta, hogy az hiedelem majd 10 évvel ez előttről való, hogy a téli gumi gyorsabban kopik, ha mondjuk 10 fokban autózunk és száraz aszfalton. A tíz fok úgy jön ide, hogy az ugye 7-nél több, azt a 7 fokos bűvös számot pedig mindenki ismeri. A technológia fejlődésével, elsősorban a szén kihagyásával  a gyártás alapanyagai közül, a mai téli abroncsok nem kopnak gyorsabban, mint a nyáriak. Az alapanyag a lényeg, a gumi mintázata is fontos, de ott már a divat is  szerepet kap, ami nem feltétlenül műszaki kérdés-tette hozzá Magdus Csaba

_U6I0602-2

A téli gumik kémiai összetétele sokat változott a pár évvel korábbihoz képest, már nem kopnak gyorsabban, mint nyári kollégáik a mintázat néhány esetben csak a marketing része

Az a gyakorlat, hogy mindenki egyszerre, pánik szerűen cseréltetne  gumit, már múlóban van, az előre bejelentkezés divatjának terjedésével. A helyzet nagyjából az, hogy az autósok 40 százaléka anyagi okokból húzza a cserét, 60 százalékuknál a hanyagság az ok.

_U6I0618-2

Zsolt precíz ember, nem hagyta az utolsó pillanatra a cserét

Zsoltnak az idén  csak a szerelés díjába kerül a csere, mert jó állapotú maradt a téli gumija. Amióta új autóval jár, figyel hogy jó állapotú gumi legyen autóján annak ellenére, hogy 100 000 forint körüli tétel azokban az években, amikor magát a gumit is cserélni kell.

_U6I0643-2 dániel

Dánielnél nem befolyásolja a karácsonyi ajándékozást, ha az adott évben nem csak cserélni, venni is kell téli gumit

Dániel elmondta, hogy időpontra jött, fél óra alatt megcsinálják a cserét, ő az idén vett is gumit, nem teszi félre nyáron a pénzt a téli gumira, két munkahely mellett van  mihez nyúlnia. Könnyű úgy ha az embernek tengelyenként van egy munkahelye. Összességében elmondható, hogy az autósok 90% a lecseréli a gumit télre,  az alsó határ árban 15 000 forint körüli. Ami ez alatt van annak a minősége nem jó, nem érdemes használni, mert adott esetben többe kerül karosszériát javítani, mint áldozni a jó minőségre. A felső határ az árban a téli guminál is, mint nagyjából mindenben, a csillagos ég. Mert akkor még hidegebb van.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL