Mint korábban a városi orgánumok közül egyedüliként megírtuk: csütörtökön este elhunyt egy elítélt az egri börtönben. Fórumozóinkat alaposan megosztotta az eset. Van aki szerkesztőt játszik, van aki gyűlölködik és akad aki együtt érez.
Egy hirtelen rosszul lét után hunyt el egy fogva tartott csütörtökön az egri börtönben. A fegyintézetből azonnal hívták a mentőket, de már nem tudtak segíteni a férfin. Lapunk úgy értesült, hogy az orvosi szemle után megállapították a haláleset kapcsán, hogy az idegenkezűséget ki lehet zárni, azaz nem gyilkosság történt.
Dománszki Gergő nevű Facebook profil mögül a következő módon kommentálta csütörtöki hírünket egy olvasónk: És mi itt a tragédia?!!! Ha az olvasó riporter vagy az újságíró hozzátartozóját rabolta volna ki akkor nem lenne tragédia, csak ahogy Bv.-n belül mondják „egy fogyaték.” Az emberek elveszítettek egy bűnözőt, az adófizető állampolgárok pedig nyertek napi 10.000 Ft.-ot amibe naponta került nekünk a fogva tartása. A jó Isten meghozta az ítéletet és végre is hajtotta – fogalmazott hozzászólónk. Egy másik vélemény pedig mértéktartást javasolt Gergőnek. Kathleen Lora Mansfield a Következőt írta: Csakhogy az eredeti ítéletet, ami alapján ott volt NEM a Jóisten hozta, hanem egy ember és ismerve a mai jogszolgáltatási gyakorlatot, 37% esély van arra, hogy semmit nem követett el. Rajtuk kívül persze voltak az önkéntes szerkesztők, hogy az ilyet miért kell megírni. Nekik üzenjük: mert megtörtént.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














