Péntek este megnyugodhatott a maklári Bozó család a debreceni rendőrök egy igazoltatás során megtalálták a 49 éves Attilát, aki nem először keserítette meg eltűnéssel a család életét.
Amikor előkerül egy eltűnt és boldog befejezése van a történetnek, akkor azért nincs értelme a hírversenynek, mert egyrészt a család fellélegzik, az olvasó számára pedig pillanatok alatt kiderül, hogy egy hír hol jelent csupán egy karakterszámmá minősített statisztikai adatot és hol egy emberi történetet, aminek tanúságai mások számára is tanulságosak lehetnek. Pénteken több órát bolyongtunk Maklár és Nagytálya között és elég sok minden kiderült Bozó Attiláról és eltűnésének körülményeiről. A nettó rendőrségi körözési hír, ami ugye arról szólt, hogy autóval tűnt el nem volt véletlen, sőt az sem az, hogy azonnal körözést adtak ki az eltűnés miatt. Voltak tragédiával fenyegető jelek.
Néhány telefon után kiderült, ha konkrétumot akarunk tudni az akkor még eltűntként nyilvántartott Attiláról a nagytályai kocsmában kell kezdeni az adatgyűjtést. Erre Orosz József polgármester hívta fel figyelmünket, hiszen amikor közöltük mi ügyben keressük, egyből közölte, mondta a pultosom, hogy nálam ivott, mielőtt nyoma veszett a férfi. A polgármester – vendéglátós, pedig attól a pultosától értesült az esetről, aki kiszolgálta a férfit.
Lánya is a kocsmában kereste először apját
Amikor a család keresni kezdte a családfőt 3 dolog eltűnése tűnt biztosnak. A családfő, a szürke Mondeo és némi készpénz otthonról. A rendőrök végül azért adhatták ki az azonnali körözést az eltűnési ügyben, mert a család vélhetően arról is tájékoztatta őket, hogy pszichés betegsége van az eltűnt személynek, valamint már nem ez az első eset, amikor se szó se beszéd a férfi lelép otthonról.
A rendőrök bár félrevezető körözést adtak ki és azt nem helyesbítették miután kiderült, hogy az ominózus autó Makláron parkol nem hibáztathatóak a bakiért, hiszen első ijedségében a család azt mondta nekik Attila autóval ment el. Egy megrázó és első látásra akár tragédiával is fenyegető eltűnési ügyben nincs mese el kell indulni. Nekünk is.
A nagytályai kocsmában szívélyesen fogadtak minket. Attilát halk szavú dolgos embernek írták le, aki ugyan betegsége miatt nehezen járt, de kedvelték ismerősei. Tegnap nem az a pultos dolgozott, aki eltűnése előtt kiszolgálta, hanem váltótársa, de a kollégák egyrészt mindent megbeszélnek, másrészt a pénteken dolgozó hölgynek is volt már tapasztalata a Bozó családdal. – Marika mondta, hogy itt volt a lánya és kereste Attilát, mondta, hogy eltűnt otthonról némi pénz, az autó és nem tudják hová tűnhetett apjuk. Nekem annyi tapasztalatom volt velük, hogy egyszer, korábban arra kért Attila felesége, hogy ne írjak fel számlát férjének fizettessek vele ki mindent, amit fogyaszt, amikor ezzel szembesítettem a férfit akkor az csak legyintett, ugyan már nem kell azzal foglalkozni, amit az asszony mond – mesélte a pultos. Ebből mi nem vonnánk le semmilyen következtetést, de amit a kocsmáros mond az beszédes. Elindultunk hát bővebb információk reményében Nagytályáról Maklárra, ami ugye lényegében azt jelenti, hogy átmentünk az út túloldalára. Az Arany János utcában megtaláltuk a család házát, de akkor még senki nem volt otthon, becsöngettünk a szembe szomszédhoz, aki nagyon kedvesen fogadott minket és miközben beszélgettünk négy macska is szaladgált körülöttünk.
– Kedves család a Bozó család a feleség virággal foglalkozik a garázsban szokott csokrokat meg koszorúkat készíteni, de én nem is tudtam, hogy eltűnt Attila. Nem ez az első eset amúgy, hogy elmegy két éve is elkóborolt, akkor Szolnokon találták meg – mesélte a szomszéd. Éppen már távozóban voltunk az utcából, amikor ha hiszik egy szürke Mondeo kanyarodik az utcába, megfordulunk és a Bozó családdal találkozunk. Akkor értek haza Füzesabonyból, ahol Attilát keresték. Tegnapi cikkünkből kimaradt, de természetesen a feleségtől Bozóné Szekeres Zsuzsától is megkérdeztük, hogy igaz-e a szomszéd állítása, mely szerint férjének nem ez az első eltűnése és ezt ő is elismerte igaz.
Ez történt ebben az eltűnési ügyben és most jöjjön a szikár tény: Debrecenben a Vámospércsi úton kollégáim egy rutinellenőrzés során igazoltattak egy férfit, akiről az intézkedés során kiderült, hogy azt a férfit találták meg akit az egri kollégák eltűnés miatt köröztek, férfi egészséges állapotban volt, pedig az ilyenkor szokásos eljárás szerint tájékoztatták az egri kollégákat, akik maguk intézték tovább az ügyet – mondta lapunknak Suba István százados a debreceni rendőrség sajtóügyeletese.
Figyeljünk szeretteinkre!
Semmi mást nem tudunk és nem is akarunk a történethez hozzátenni csak azt, hogy nagyon figyeljünk szeretteinkre, és ha pszichés, vagy például alkohol problémát észlelünk ne legyünk restek szakemberhez fordulni, mert a legtöbb tragédia emberi odafigyeléssel megelőzhető.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!



















