Ez a cikk több, mint 10 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.
A BRDWY LIVE tulajdonosa tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, mi az oka annak, hogy a Halott Pénz koncert elmarad. Ami viszont jó hír, hogy a péntek estétek így sem lesz teljesen Halott Pénz mentes, ugyanis a Brancs készül valamivel.
Mint ahogy már szerdán beharangoztuk, pénteken koncertet adott volna városunkban a Halott Pénz. Azonban szerda este a BRDWY LIVE közölte a rossz hírt a Halott Pénz rajongókkal, miszerint a srácok pénteki koncertje elmarad, megint. Úgy látszik, az egri Körcsarnok nem volt megfelelő B tervnek. – Az azonnali visszajelzések szerint a Körcsarnok nem lett volna megfelelő hely, ugyanis a vendégek nem akartak ülve Halott Pénz koncertet nézni – mesélte BRDWY LIVE tulajdonosa.
„Úgy érezzük, nem azzal okozunk nagyobb csalódás nektek, ha a koncert időpontját még egyszer megváltoztatjuk, hanem ha elvesszük az igazi koncert élményt Tőletek. Egy fontos biztonságtechnikai eszköz érkezésére vártunk, ami nélkül nincs nyitás. Jelenleg is folyik az egyeztetés a zenekarral az új időpont tekintetében, hamarosan jelezzük.
Még egyszer nagyon sajnáljuk a csúszást és természetesen mi is készülünk egy-két meglepetéssel, amivel reméljük kárpótolni tudunk Benneteket! Aki úgy dönt, a jegyek természetesen visszaválthatók november 20-ig.
Megértéseteket köszönjük!” – szólt a BRDWY LIVE az egri közönséghez.
Ráki Csaba, a BRDWY LIVE tulajdonosa elmondta, hogy egy, a jogszabályban előírt, komoly ventilátorra várnak, és amíg az meg nem érkezik, addig nem tudnak kinyitni. – Ez egy füstelszívó ventilátor, ami ahhoz kell, hogy a hely biztonságosan üzemeljen. Sajnos nem érkezett meg időre. Mi nem akartunk senkinek sem rosszat, sem a vendégeknek, sem a zenekarnak és magunknak sem. A hely egyébként soft opening jelleggel már a múlt héten is megtudott volna nyitni – mondta.
Ha nagyon elszomorodtatok, hogy nem jönnek a srácok, akkor itt egy jó hír számotokra, ugyanis mégsem maradtok Halott Pénz nélkül pénteken. Mint kiderült, a Brancsos lányok a rossz hír hallatára
Halott Pénz Házibulit szerveznek a Brancs Kávé és Borkertben.
„Hónapok óta készültünk az egri Halott Pénz koncertre „… mert nekünk Ti vagytok a Péntek”. Még a borkóstolókat is ehhez a naphoz igazítottuk. De sajnos a koncert már másodjára marad el.
Szóval nincs mese, ha elmarad a koncert, akkor majd mi megcsináljuk magunknak az estét. Vetítünk, zenélünk, ugrálunk, táncolunk! „Benned minden megvan?” Péntek este 6-tól bólogatva várunk Benneteket a Brancsban, ahol még a csapból is Halott Pénz fog folyni!” – írták az eseményben.
Fotó: Nemes Róbert/ Barócsi Diána
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!