Lépjen kapcsolatba velünk

Stühmer csokival és St. Andrea borokkal lepték meg a koszovói parlament elnökét

U6I3604

Stühmer csokival és St. Andrea borokkal lepték meg a koszovói parlament elnökét

Ez a cikk több, mint 10 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Pénteken a Koszovói Köztársaság parlamentjének elnöke, Kadri Veseli és küldöttsége magyarországi programja keretén belül Egerbe látogatott. Az elnök úr elegáns ajándékcsomagot kapott emlékbe a várostól.

November 4-én Kadri Veseli és küldöttsége magyarországi programja keretén belül Egerbe érkezett, akiket Martonné Adler Ildikó alpolgármester asszony fogadott a Várban. Az elnök úr Budapesten találkozott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszterrel is, magyarországi programjában pedig egyedül Eger szerepel vidéki helyszínként.

_U6I3688-2

Zentai László médiareferenstől megtudtuk, az elnök urat egy egri ajándékcsomaggal lepték meg, amelyet környékbeli termékekkel raktak tele. Az elegáns ajándékcsomag jelen esetben Stühmer csokoládét, St. Andrea borokat, valamint az Egri Borok Könyvét tartalmazta.

Korábban – hasonló szervezésnek köszönhetően – a chilei parlamenti elnök és egy magas rangú uniós tisztségviselő, a spanyol Pedro Agramunt Úr, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés Elnöke is Egerbe érkezett a fővárosi tárgyalások után. Ez megtisztelő Eger számára és jelzi azt is, hogy városunk szépségére büszke a kormányzat, s egyben elismeri az Egerben végzett szervező munkát is.

 

Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL