Lépjen kapcsolatba velünk

L. Simon László lövés után elmondta, hogyan úszta meg a katonaságot

U6I6939g

L. Simon László lövés után elmondta, hogyan úszta meg a katonaságot

Ez a cikk több, mint 9 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Pénteken délután L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő a 1552-es díszlövés után elmesélte, hogyan úszta meg a katonaságot, valamint azt, mi köze az egri borversenyhez.

Nézzétek meg L. Simon Lászlóval készített videónkat!

L. Simon László országgyűlési képviselő elmondta, ő nagyon támogatja a katonai hagyományok ápolását Magyarországon. – Az én szülőhelyemen, Pákozdon van Magyarország egyik olyan nemzeti emlékhelye, amelyik oroszlánrészt vállalt a magyar nemzeti, katonai, honvédelmi hagyományok ápolásában, valamint, amit a nemzeti emlékhelyek sorába is emeltek. Hozzám közel áll a honvédelem ügye, a hagyományok ápolása, illetve fontos, hogy ma is élő, aktív hadsereggel rendelkezzünk – mesélte.

www.GIFCreator.me_11YQIP (1)

Mint elmondta, ő a rendszerváltozás idején volt gimnazista, 1990-ben érettségizett, pont abban a néhány évben, amikor minden arról szólt, hogy az ember hogyan kerülje el a katonaságot. – Mai fejjel úgy gondolom, hogy jó lett volna, ha lett volna egy olyan katonaság, amelynek az akkori fiatalok büszke tagjai lettek volna. Én éppen megúsztam a kimúló sorköteles katonai szolgálatot – idézte fel.

Elárulta, úgy úszta meg a katonaságot, hogy egyetemre járt, közben gyermekük is született, majd mikor már két gyermek volt a családban, akkor teljesített polgári szolgálatot, de az már az utolsó pillanata volt a sorköteles szolgálatnak. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy természetesen mai fejjel egészen máshogy gondolkodik a dolgokról.

_U6I6923-2

Kiderült az is, hogy L. Simon László gyakori vendég Egerben, illetve van alkalma boros rendezvényeken, boros programokon is részt venni a városban. – Legutóbb az egri borversenyen a mi családunk, borászatunk borai is szépen szerepeltek, több érmet is nyertünk. Az egri bor, és a gazdák szeretete nagyon fontos az életemben. Nem olyan régen borászokkal is ebédeltünk, és nagyon finom borokat kóstoltunk – mesélte el.

Fotó: Nemes Róbert

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL