Lépjen kapcsolatba velünk

Közel 1300 munkahellyel bővülhet Eger és térsége

U6I6872

Közel 1300 munkahellyel bővülhet Eger és térsége

Ez a cikk több, mint 9 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Pénteken Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, és Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke tartott közös sajtótájékoztatót a kormánydöntéssel megítélt támogatások feltételeiről, valamint a kormányzati intézkedésekről. 

Habis László polgármester elmondta, hogy a sajtótájékoztatót megelőzően Ésik Róbert a Városháza Dísztermében adott tájékoztatást térségbeli polgármestereknek, cégvezetőknek és közigazgatási szakembereknek az ügynökség munkájáról és jövőbeni terveiről. – A kormányzat döntése értelmében a megyei jogú városok a Modern Városok Program keretében saját erőforrással és központi kormányzati segítséggel a térség fejlesztésének motorjai lehetnek. Ennek megfelelően dolgoztuk ki a Területfejlesztési Operatív Programban a pályázatokat. A pályázatok középpontjában a munkába járás feltételeinek javítása, a gazdaságfejlesztés, az ipari telephelyek infrastrukturális fejlesztése áll. Lényeges ponthoz érkeztünk, hiszen ezen héten írtuk alá a közreműködő szervezettel a Magyar Államkincstár Heves Megyei igazgatójával az Ipari Park Projektet. Most a végrehajtás folyamata zajlik, ebben számítunk a kormány segítségére, támogatására – mondta.

_U6I6747-2

Habis László polgármester

Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője kijelentette, hogy egy sikeres és eredményes egyeztetésen vannak túl. – Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Ésik úr amellett, hogy a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke, az Eximbank elnöke is. Számítunk a szövetségére és támogatására itt Eger és térségében – hangsúlyozta. Mint elmondta, Magyarország kormánya fontosnak tartja a párbeszédet, és ezért egyeztet a munkaadókkal és a munkavállalókkal is. A fókuszban az új munkahelyek teremtése áll. A tervek szerint egységesen 9%-os lesz a vállalti nyereségadó, amelynek az időpontja előreláthatólag 2017 januárjától következhet be. – Ez azért jobb, mert több mint 140 milliárd forint marad így a vállalkozásoknál, így ez lesz a legkedvezőbb vállalkozási környezet az egész Európai Unióban. Ezzel az új rendszerrel a gazdasági növekedés mértéke a számítások szerint elérheti a 3-5%-os nagyságrendet is. Magyarország ezáltal ideális befektetési helyszínné tud válni – jelentette ki.

_U6I6862-2

Habis László polgármester, Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője, Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke

Ésik Róberttől, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökétől megtudtuk, hogy a szakmai munkájukk négy területre terjed ki. – Egyfelől igyekszünk megszólítani külföldi vállalatokat, akik nincsenek jelen most Magyarországon, segítjük azokat a vállalkozásokat, amelyek már jelentős beruházásokat hajtottak végre itthon, segítjük azon kis-és közepes vállalkozásokat, amelyek bekapcsolódhatnak a nagy befektetők értékteremtési láncába, valamint pénzügyi befektetőkkel is tartjuk a kapcsolatot. Van egy felfokozott befektetői érdeklődés az ország iránt- fogalmazott.

_U6I6752-2

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke

Mint mondta, jelenleg 5 olyan befektetővel folytatnak tárgyalásokat, akik Eger térségében szeretnének komoly fejlesztéseket megvalósítani, ami közel 45 milliárd forintnyi működő tőke beruházást jelenthet a város számára és közel 1300 új munkahelyet. Az elnök szerint jövőre komoly fejlesztések fognak elindulni Egerben.

Fotó: Nemes Róbert

 

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL