Pöttyös Katicánál jártunk a karácsonyi vásárban, aki szívvel-lélekkel árulja a pöttyös bögréket a bódéban a téren.
Szinte mindenki számára ismert bódénál kötöttünk ki a minap a Dobó téren, ahol rengeteg színes és aranyos pöttyös bögrét, teáskannát, és teás csuprot találhatunk. Az árus hölgyről, Katicáról nem is beszélve, aki maga a tünemény.
– Hódmezővásárhelyről jöttünk a családi vállalkozással. Úgy tudom, már 1992-től készítik a pöttyös termékeket. Minden évben egyre szebbek és választékosabbak ezek a vastag falú edények. Korábban augusztusban és szeptemberben voltunk itt, főként a turizmus miatt, amikor is nagy szeretettel vásároltak nálunk a lengyelek és a szlovákok. Télen főként az egriek jönnek, de több magyar turista is érdeklődik nálunk. Igazi hagyománya van már ezeknek a pöttyös, kézzel készített edénykéknek. Amelyiken Eger című felirat szerepel, azokat még szívesebben viszik. Többnyire én árulok itt a kis bódéban, ráérek, nyugdíjas vagyok – mesélte Katica.
Mint elmondta, sajnos a bódéra nem lehet kiírni azt, hogy kié a pavilon, ki árusítja a termékeket. De Katica elárulta, hogy a pöttyös bögrékhez, teás csészékhez és kannákhoz ezentúl a Garai Kerámia név párosítható majd. Katicánál annyira bőséges a kínálat, hogy a bódé mellé egy külön faasztalra kell kipakolnia a kisebb-nagyobb pöttyös bögréket, kannákat, amelyek mindenféle színben pompáznak.
– Ami a forgalmat illeti, az függ a napszaktól és a fizetési időszaktól is. Ha koncert van, vagy bármilyen rendezvény a téren, akkor nagyon sokan vannak. Ettől rosszabb sose legyen. Szeretem ezt csinálni, itt mindenki vidám. Az eddigi karácsonyi vásárokból kiindulva nekem hiányzik a faházak a feldíszítése. Most egyforma egyenruhába vannak bújtatva. Megfigyeltük azt is, hogy mindegyikre ki van írva a menü felirat, így ha nincs kinyitva a bódé, akkor azt gondolná az ember, hogy mindegyik bódé ételes. Amellett, hogy az idei karácsonyi vásár is gyönyörű, azért még hiányolom a térről a gyerekek részére a játékházat, valamint a betlehemes házat is – fogalmazott Katica.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


















