Jövőre sem emelkednek a tömegközlekedési tarifák és az úthasználati díjrendszerben sem lesz változtatás – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
A közlemény szerint a közlekedésért felelős tárca nem készíti elő és nem kezdeményezni az úthasználati díjak és a közösségi közlekedési tarifák emelését.
Ez városunknak azt jelenti, hogy 2017-ben sem drágul a busz és a vonatjegy és a bérletek ára sem változik. Az autósok számára fizetős utak köre 2017. január elsejétől csak az októberben átadott Hegyfalu-Csorna szakasszal Szombathelyig teljes hosszban elkészült M86-tal bővül, más módon nem változik. A megyeszékhely gyorsforgalmi kapcsolatának létrejöttével a kínálatból mostanáig hiányzó Vas megyei matrica bevezetése is lehetővé válik. A fejlesztési tárca az e-matricás rendszer egyéb érdemi módosítását nem tervezi, a vásárlást megkönnyítő szabályváltozás előkészítésén dolgozik – írták.

Ha gonoszkodni szeretnénk, írhatnánk azt is, hogy ugyanannyiért késnek a vonatok jövőre is 🙂 Fotó: Archív
Kiemelik: a helyközi járatokat üzemeltető buszvállalatok és vasúttársaságok alaptarifái a 2010-es kormányváltás óta nem növekedtek. Összesen 30 vasúti mellékvonalat ma már 25 százalékkal olcsóbb regionális jegyekkel és bérletekkel használhatnak az utasok.
MTI
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














