Lépjen kapcsolatba velünk

Azonnal jelenteni kell a munkahelyi baleseteket, egyébként bajba jut az ember

Munka

Azonnal jelenteni kell a munkahelyi baleseteket, egyébként bajba jut az ember

Ez a cikk több, mint 9 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szigorította a munkahelyi balesetek bejelentésének szabályait a parlament a foglalkoztatási törvények módosításával kedden, egyúttal kimondta, hogy a közfoglalkoztatottaknak el kell fogadniuk a felajánlott képzéseket.

A visszaélések megelőzése érdekében súlyosabb jogkövetkezményekkel jár, ha valaki elmulasztja bejelenteni a munkahelyi balesetet. Ha ezt a sérült munkavállaló nem teszi meg, akkor neki kell bizonyítania, hogy a baleset a munkavégzéssel összefüggésben történt. A bejelentést a továbbiakban elektronikus úton is meg lehet tenni.

munka
A törvény – amelyet 135 igen, 7 nem és 31 tartózkodó szavazattal fogadtak el – a honvédségen belül is lehetőséget teremt a munkavédelmi tevékenység és a munkavédelmi érdekképviselet optimális megszervezésére és működtetésére.
A jogszabály-módosítás emellett rögzíti, hogy a közfoglalkoztatottaknak el kell fogadniuk a felajánlott képzéseket. Ha nem teszik, három hónapra kizárják őket a közfoglalkoztatásból. Szintén új elem, hogy kiterjesztik a munkaügyi ellenőrzés hatályát a szociális szövetkezet tagjának tagi munkavégzésére, amitől a kormány a visszaélések lehetőségének csökkenését várja. A módosítás megszünteti továbbá a foglalkoztatási szövetkezetet mint szervezeti formát, az indoklás szerint ez nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Módosult a bérgaranciáról szóló törvény is, amely egyértelműsíti, hogy a felszámolási eljárás során a bérgarancia-támogatás igénybevétele miatt nem sérülhet a csődtörvény szerinti kielégítési sorrend. A parlament tisztázta azt is, hogy az egyes foglalkoztatást elősegítő támogatásokra mely európai uniós szabályok érvényesek.

(MTI)

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL