A hónap slágerterméke a szaloncukor, megnéztük , milyen a választék és mennyibe kerül. A Spar, a Tesco, a Stühmer és a Bajcsy Csemege esett utunkba.
Most, hogy karácsonyi hangulatban úszik a város, és a napokban már a Mikulás is megérkezett, elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy körbenézzünk, mennyiért lehet a városban szaloncukrot kapni. A rengeteg féle édesség mellett, amit az ember karácsonykor elfogyaszt, azért a szaloncukorról se feledkezzünk meg. Régen a fára aggatták ezeket a cukorkákat, amiből a gyerekek kilophatták az összes csokit, majd a csomagolást úgy hajtották össze, hogy a gyanútlan szülőknek ne tűnjön fel, hogy már csak üres papírok lógnak a karácsonyfán. De ha a fára akasztós módszer már túl bonyolult és szúrós, akkor egy tálba szokás önteni az összeset, és azt betenni a fa alá. Így viszont valljuk be, már nem olyan izgalmas a szaloncukor fogyasztása.
A minap az egri adventi forgatag kavalkádjában benéztünk a Sparba, a Tescoba, de vizsgáltuk a Stühmer szaloncukrokat, valamint az egyik belvárosi Bajcsy Csemegébe is bementünk. Volt ahol kg-ban, volt ahol dkg-ban és volt ahol g-ban mérve árulták, így némi fejszámolás is elkerülhetetlennek tűnik a vásárlásnál.
A Tesco-ban volt legolcsóbb, ott 350g szaloncukor 899 ft-ba került. A Spar ehhez képest 350g, jelen esetben kókuszos szaloncukrot 999ft-ért kínált.
A Bajcsy Csemegénél szintén 350g Bonbonettis szaloncukor már 1300ft-ba, a 350g Stolwerckes szaloncukor pedig 2000ft-ba került. De volt ott dobozos, kimérős is, aminek kg-ja 2690 ft volt. A Plázában a földszinten található egy stand, kifejezetten a Stühmer fanoknak, ott 10dkg szaloncukrot 600 ft-ért árultak.
De a belvárosi, Széchenyi úton található Stühmer boltba is betértünk, ahol 170g-ot 2900 ft-ért adtak. Nyilván a Stühmer minőségi csokoládét gyárt az igazi ínyenceknek. Ennek tükrében mindenki mérje fel maga, mennyit szán a jó öreg szaloncukrokra, már ha nem ment még ki a divatból és szívesen fogyasztják.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!


















