Lépjen kapcsolatba velünk

A Rapülők és a Wellhello este az X Faktorban párbajozik!

IMG 2866 (1)

A Rapülők és a Wellhello este az X Faktorban párbajozik!

Ez a cikk több, mint 9 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Visszatér az X-Faktor színpadára Geszti Péter. Mégpedig a Sohavégetnemérős Welhelloval, Fluor és Diaz rap háborút vív az egykori mentorral.

Geszti Péterékkel ráadásul a szintén a korábbi X-Faktorban feltűnt Hajdu-ikrek, Beáta és Mariann is színpadra állnak.IMG_2864 (1)

„Nem akarom lelőni a poént, de az biztos, hogy rendhagyó produkciót raktunk össze Fluor Tomiékkal. Egyfajta rap-bárbaj lesz köztünk, szövegcserékkel és szerepcserékkel úgy, hogy a végén már mi magunk sem tudjuk, hogy ki kivel van és ki ellen. Bárhogy is, mi nagyon élveztük a felkészülést és az ötletelést, sokat nevettünk, reméljük ezzel a közönség is így lesz„ – mondta Geszti Péter.

IMG_2866 (1)

A Rapülők és a Wellhello rap-párbaján kívül egyébként még egy premier lesz látható a szombati élő showban: a Palladio Orchestra – 100 gitáros egy színpadon produkció az X-Faktorban mutatkozik be elsőként a nagyközönség előtt, ahol Opitz Barbarával, a Ham Ko Hammal, Mata Ricsivel és Gorbunov Dmitrijjel lépnek színpadra.

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL