Lépjen kapcsolatba velünk

Karácsonyra megjelent a Rejtező első nagylemeze!

U6I1748

Karácsonyra megjelent a Rejtező első nagylemeze!

Ez a cikk több, mint 9 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Aki a leghamarabb odaér a Hangover House-ba, az megkapja ajándékba a zenekar CD-jét. A zenekar dobosával, Bali Árpáddal, alias Pityikével, valamint Vámosi László zenekarvezetővel beszélgettünk.

Itt megnézhetitek élő videónkat, melyet a Rejtező zenekar két tagjával, Vámosi Lászlóval és Bali Árpád Pityikével készítettünk!

– Ez a nagylemez hét éves munka eredménye, de még egy albumra valót össze tudnánk hozni. Bízunk benne, hogy hamarosan elkezdhetjük annak a összeállítását is – mondta Vámosi László a zenekar vezetője. Bali Árpád, alias Pityike elárulta, hogy a dobok mögül, pláne népzenével nem igazán lehet csajozni. – Változó, de azért egy kicsit sikerül. Ez ugyanígy a rock zenére is vonatkozik. A dobosra úgyse nagyon emlékszik a közönség, aki elől áll, általában a dobos megy fel a leghamarabb, ő jön le a legkésőbb, őt jegyzik meg legkevésbé az emberek – vallotta be.

_U6I1741-2

Pityike és László

Mint megtudtuk, ezen a nagylemezen magyar népzenék hallhatók, de mai hangzásban.- Behoztuk a mai hangszereket, mint a dob, basszusgitár, elektro-akusztikus gitár, valamint a régi hangzásúak közül megmaradt a hegedű, a népi furulya, és a tárogató. Így vegyítjük a zenét, így dolgozzuk át mai hangzásba a népdalainkat – mesélte László.

Az első nagylemez

Az első nagylemez

Pityike elmondta, hogy a Rejtezőnek szerencsére olyan stílusokat találtak, amiket bele tudnak vinni a népzenébe. – Ilyen a jazz, a funky, a reggae, a rock, és a punk. Mindegyik műfajból csempésztek a népdalokba. Mint kiderült, a közönség a zenekar koncertjein férhet hozzá ehhez az albumhoz, illetve a zenekar facebook oldalán, vagy személyesen veheti fel a tagokkal a kapcsolatot. A lemezbemutató koncert már szervezés alatt áll, a közel egy órás lemez létrejöttél pedig tudni kell, hogy az utóbbi hónapok komoly stúdió munkálatai állnak a háttérben. Reméljük 2017-ben is találkozunk a Feszt!Egeren a Rejtező zenekarral.

A beszélgetés alatt egy nyereményjátékot is kihirdettünk a facebook oldalunkon, aki a leghamarabb odaér a Hangover House-ba, az megkapja ajándékba a zenekar CD-jét. A jelszó: Eger Hírek és Rejtező!

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL