Lépjen kapcsolatba velünk

Rakott krumpli készítéssel és unokázással lazít karácsonykor Habis László

U6I1898

Rakott krumpli készítéssel és unokázással lazít karácsonykor Habis László

Ez a cikk több, mint 9 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Péntek délelőtt Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere élő videóban értékelte az évet, és azt is elárulta, milyen étel kerül karácsonykor az asztalára.

Itt megnézhetitek élő videónkat, melyet Habis Lászlóval, Eger Megyei Jogú Város polgármesterével készítettünk!

„Nagyon szeretem a rakott krumplit.”

Mint Habis László elmondta, az ünnepeket pihenéssel és az unokákkal szeretné eltölteni. De a két ünnep között még kell időt szentelnie a munkának is, hiszen az év utolsó napja sok szempontból határnap. Megtudtuk, hogy az otthoni főzőcskézés számára a pihenés, kikapcsolódás része, ami picit az eredeti szakmájához is kapcsolódik. – Szeretek főzni. Nem mindig a hagyományos karácsonyi ételeket kedvelem, nagyon szeretem például a rakott krumplit, ami feltétlenül lesz majd a karácsonyi asztalon is. Ami az ajándékokat illeti, azok beszerzése pedig még folyamatban van – árulta el.

_U6I1898-2

A csütörtöki közgyűlésen különböző döntéseket hoztunk, amelyek a kommunális hulladék, közszolgáltatás pénzügyi, műszaki feltételeit hivatottak biztosítani.

„Kérem lakosságot, tartsuk be a város rendjét!”

Habis László polgármester elmondta, ami a közterületek rendjét illeti, a városgondozás közzétette azt az ütemtervet, amellyel tájékoztatta a lakosságot a zöld hulladék elszállításáról, valamint többször kérték a város polgárait, hogy igazodjanak ehhez az ütemtervhez. Sajnos több területen, többször előfordult, hogy a begyűjtött hulladékot pótolták mások, így újra és újra zöld hulladékot helyeztek ki a közterületre. Ez többletköltséget jelent, valamint egy kulturálatlan állapotot eredményezett. Mint megtudtuk, ezt a problémát Jakab Zoltán igazgató úr az elmúlt napokban gyorsított ütemben igyekezett orvosolni. – A szelektív gyűjtőpontoknál is tartsuk be rendet, ne szabadon használható hulladékudvarnak kezeljük! – hangsúlyozta. Habis László kiemelte, fontos, hogy egy új hulladék udvar is működik a szelektív gyűjtőállomáson, ahová akár építési hulladékot, vagy elektronikus eszközöket is el lehet helyezni díjmentesen, azoknak, akik kifizették a díjat.

_U6I1902-2

” Valóban van egy olyan időszak, amikor sötét van a négysávoson.”

– Ami a közvilágítást illeti, valóban van egy időszak alkonyatkor, amikor már elég sötét van, de még nem kapcsolták fel a lámpákat. Ezt már jeleztük az ÉMÁSZ-nak, de újból jelezzük ezt a problémát az áramszolgáltatónak.

” 2016-ban fejlődést mutatnak a város gazdálkodásai.”

– Tényszerűen igazolható, hogy a város iparában, kereskedelmében növekedés tapasztalható. Folytatódott a város iránti érdeklődés növekedése is. Például a várba 355 ezren látogattak el idén, ami 15 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest. Országszerte tapasztalom, hogy jó a városunk híre, és közösen kell rajta munkálkodnunk, hogy ezt megőrizzük, valamint erősítsük – mesélte büszkén.

” Szeretnénk, ha létesülne egy városi tulajdonú szálloda.”

– A Modern Városok Program keretében a város álmai közé tartozik, hogy létesüljön egy városi tulajdonú szálloda, amely elsősorban a sportturizmust erősítené. Reméljük azt, hogy szálloda felújításokkal, új szállodák létesítésével tovább erősödik ez a szektor – jelentette ki Habis László.

Fotó: Nemes Róbert

 

 

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL