Nagy a valószínűsége annak, hogy idén is elmaradhat az Eger Rallye. Lakatos Róbert, a szervező cég vezetője megkeresésünkre elmondta, hogy az MNASZ előzetes versenynaptárában nem szerepel az esemény.
Az Eger Rally információink szerint eddig is megosztotta a város „fontos” embereit, hogy szükséges-e ez a fajta rendezvény a környéknek. Miközben az autóversenyek szerelmesei imádták az Eger környéki száguldozást, azok akik nem részesültek a verseny, vagy az annak a környezetéből származó bevételekből – magyar szokás szerint- fúrták a rallyet. Lakatos Róbert tegnap a sajtóban temette az idei Eger Rallyet, ma eddig hiába kerestük mobilja kikapcsolt állapotban leledzik. Válaszolt azonban, bár ha nem is túl konkrétan. Berényi Ákos a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség vezetője a következőt felelte írásban az EgerHírek kérdésére: – Tájékoztatom, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Rallyet szakágvezetése jelenleg is tárgyalásokat folytat a rendezőkkel a 2017. évi Országos Rallye Bajnoki futamok helyszíneiről és szabályaink értelmében, a végleges versenynaptárat a rendezők nevével megjelölve január 31. napjáig nyilvánosságra hozza. Azaz nesze semmi fogd meg jól, az ilyen típusú nyilvánosság előtt zajló vitákból tisztán látszik nagy a vita a húsos fazekak között. Tehát Eger Rally ügyben majd februárban láthatunk tisztán.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!





























