Lépjen kapcsolatba velünk

Megtartották a Bikavér párbaj elődöntőjét – íme a 15 továbbjutó

U6I4393

Megtartották a Bikavér párbaj elődöntőjét – íme a 15 továbbjutó

Ez a cikk több, mint 9 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Szerdán az Eszterházy Károly Egyetem G épületének tanácstermében választották ki azt a 15 borászatot, amelyik részt vehet a márciusi Bikavér párbajon. 

Dr. Pók Tamás, a klaszter vezetője elmondta, hogy évek óta zajlik Eger és Szekszárd között a Bikavér párbaja. Ekkor a borászok szívesen bemutatják legjobb boraikat, a közönség pedig jól jár. Ez egy sétáló, kóstoló szokott lenni Budapesten a Corinthia szállóban, amit most március 3-án rendeznek meg. 15-15 borászat képviseli a borvidékeket. Ennek a 15 borásznak az előminősítése, kiválasztása történt meg most. – Korábban a termelők maguk választották, szavazták meg azt a 15 borászatot, most viszont egy külső bíráló csapattól szerettük volna ezt kérni. Harminc borászat nevezett, ebből 15 borászat lett kiválasztva – mondta.

_U6I4589-2

Ami a zsűritagokat illeti, két egri, nem termelő is bírált, az egyik Tarsoly József, hegybíró volt, a másik pedig Dr. Lékó László, aki a Lékó labort vezeti. A bizottság elnöke Mészáros Gabriella, Nemzetközi Borakadémikus volt, de zsűritag volt még Zilai Zoltán, Geönczeöl Attila, Kajdy András és Izsák Norbert is. Az első 15 fog került be és mindenki Bikavérrel nevezett.

Íme a 15 borászat:

Egri Borvár Kft – 2013-as évjárat

Gál Lajos pincészete – 2012-es évjárat

Kovács Nimród Bor Kft. – 2013-as évjárat

St. Andrea Kft. – 2013-as évjárat

CHW Bormanufaktúra Kft. – 2013-as évjárat

Vincze Béla – 2012-es évjárat

Tarjányi Pince – 2012-es évjárat

Gróf Buttler Borászati Zrt. – 2011-es évjárat

Nyolcas és Fia – 2013-as évjárat

Ostorosbor Zrt. – 2015-ös évjárat

Bolyki Pince- 2015-ös évjárat

Gál Tibor Pincészet – 2015-ös évjárat

Besenyi Borház – 2013-as évjárat

Petrény Winery – 2011-es évjárat

Thummerer Pince – 2012-es évjárat

– Ezt korábban az Egri Borászati Klaszter szervezte, most kiszélesítették, nem csak a klaszter tagok vehettek részt, hanem bármely egri termelő. Ezért a Borvidék Hegyközségi Tanácsával összefogva, amelynek Pál Sándor az elnöke, meghívtuk az összes Bikavért előállító termelőt erre a párbajra, hogy nevezzenek be a boraikkal. Szeretnénk köszöntet mondani a résztvevőknek – mesélte Dr. Pók Tamás, klaszter vezető.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Galéria kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL