Lépjen kapcsolatba velünk

Harmati Lászlónak már a 80-as években protekcióért csörgött a telefonja

U6I6461

Harmati Lászlónak már a 80-as években protekcióért csörgött a telefonja

Ez a cikk több, mint 9 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Harmati László kőkemény üzletember, aki nem tűri a mellébeszélést. Az ő nevéhez fűződik az első vidéki wellness szálloda, valamint az első egri négycsillagos szálloda is. 

Itt megnézhetitek élő videónkat, melyet Harmati Lászlóval a Hotel Eger & Park Kft. tulajdonos ügyvezetőjével készítettünk!

_U6I6399-2

Harmati László irodalmi műveltsége révén könnyedén tarkítja beszédét versekkel. Fotó: EH

Harmati László Észak-Magyarország turizmusának meghatározó alakja, a Hotel Eger&Park mellett számos turisztikai létesítmény tulajdonos-igazgatója. Több, mint 40 éve a szállodaiparban dolgozik, neve és munkássága jól ismert a szakmában és az egriek számára egyaránt.  

Az üzletember, aki Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntése értelmében „PRO AGRIA” gazdasági szakmai díjat vehetett át, nem készült a beszédére, mégis Kányádi Sándortól és Martin Luther Kingtől idézett. – Bevallom őszintén, nem készültem különösebben, hiszen szeretem a verseket, így gyakran idézem is őket – mondta. Harmati Lászlóval kicsit visszatekintettünk a múltba, aki elárulta, hogy 1975-76-ban Mátrafüreden az Avar Hotel építését ő vezényelte le, valamint ő szervezte le a beüzemeltetését. – Akkor ez vidéki vonatkozásban egyedülálló volt, hiszen akkoriban wellness szálloda vidéken még egyáltalán nem volt. Ez egy nagyon sikeres szálloda lett. Azt kívánom a mai szállodai kollégáknak, amit akkor megéltem, hogy minden nap azért csörgött a telefonom, hogy protekciót szerezzenek nálam, hogy szobát kapjanak – emlékezett vissza. László azt is elárulta, hogy 1982-ben, amikor Egerbe került, akkor ők csinálták meg az első négycsillagos szállodát a volt Unicornis szállodából, valamint Noszvajon, a volt pártüdülőből szintén négycsillagos szállodát építettek. Mindeközben a Danubius Csoporttól kivásárolták az Eger Park szállót, amiből pedig egy konferencia és wellness szállodát varázsoltak, amely ma Kelet-Magyarországon a legnagyobb, legkomplexebb konferencia központ.

_U6I6461-2

Harmati Lászlóval lehet üzletet kötni, de a mellébeszélést nem szereti. Fotó: EH

Lászlótól megtudtuk azt is, hogy időközben 6-7-8 éve bezárt kis szállodákat is megvásároltak és életet leheltek beléjük, ilyen például a Minaret szálló is. – A vállalkozás egy alkotás, nem tűr sok mellébeszélést. Sok vállalkozás azért csúszik félre, mert nincs meg a határozottság, a konkrét cél. A magyar vállalkozások nagy része nem éri meg a néhány évet, a kis és középvállalkozások 70 százaléka pedig az eredeti alapító túlélését. Sajnos a vállalkozók nagy része az első forintokból rögtön luxus cikkeket vásárol, és nem az történik, ami alapvető követelménye egy vállalkozás építésének – mondta.

_U6I6382-2

Harmati László számos országos díj mellett most végre a „PRO AGRIA” díjat is megkapta. Fotó: EH

A Hotel Eger & Park Kft. tulajdonos ügyvezetője az Eger Park szállóval kapcsolatban elárulta, hogy 10 éven keresztül nem engedett kivenni egy fillért sem osztalékként. – Mindent, amit megtermeltünk, azt vissza is forgattunk. Ebből építettük meg. Ami pedig a krízis időszakokat illeti, azok tudták átvészelni ezt az időt, akik nem hitelből építettek légvárakat, hanem megalapozottan, saját erő felhasználásával olyan létesítményeket építettek, amelyek kitermelték a továbbfejlődés lehetőségét – részletezte. Hozzátette, hogy egyetlen egy ágazatban sem tapasztalható igazi összefogás, ez pedig cseppet elgyengíti a közös sikerérzetet, amit beszédében is hangoztatott. – Valóban országos díjak sorozatát nyertem el az elmúlt időszakban, de Egertől eddig még nem kaptam díjat, és ezt azért tartom a legnagyobbnak, hiszen itt minden nap szembesül az ember azokkal, akik ennek az adományozói – mesélte büszkén.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL