Lépjen kapcsolatba velünk

Turcsányi Dánielt is beszippantotta a Metallica, jövőre újra a bandával csápol

20170328 metallica koncert turcsanyi daniel

Turcsányi Dánielt is beszippantotta a Metallica, jövőre újra a bandával csápol

Az EVAT Zrt. vezérigazgatója is ott csápol majd. Elárulta, melyik számra őrül meg a leginkább, valamint azt, hogy ő fizetne-e 700 ezer forintot egy jegyért.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jövő április 5-én hatalmasat robbant a Metallica az Arénában, ahol Turcsányi Dániel az EVAT Zrt. vezérigazgatója is ott csápol majd. Elárulta, melyik számra őrül meg a leginkább, valamint azt, hogy ő fizetne-e 700 ezer forintot egy jegyért.

Három óra alatt elkapkodták a rajongók a jegyeket a Metallica jövő áprilisi, budapesti koncertjére, és mint azt a Fülesbagoly a szervezőktől megtudta: néhány darab már a 742 ezer forintos extra csomagból is gazdára lelt. Indulhat a fotózkodás Hetfieldékkel – írja a fulesbagoly.blog.hu.

2007-ben fantasztikus koncertet adott a banda a Puskás Ferenc Stadionban. (Fotó: Turcsányi Dániel)

2007-ben fantasztikus koncertet adott a banda a Puskás Ferenc Stadionban. (Fotó: Turcsányi Dániel)

Mint megtudtuk, Turcsányi Dániel az EVAT Zrt. vezérigazgatója is hatalmas Metallica fan, aki elárulta, ő is ott lesz a 2018-as koncerten, mert időben megvette rá a jegyet.
– 10 éve is voltam a koncertjükön a Puskás Ferenc Stadionban, meg egyszer külföldön is. Mindkettő nagyon jó élmény volt. A Whiskey In The Jar valamint a One a kedvenc számom, szerintem mindkettő nagyon nagy zene – mesélte.

Hozzátette, hogy Trujillo, a basszusgitáros a kedvence, szerinte ő a legvagányabb.
– Érdemes megnézni a videóját a YouTube-on, ahol a fiával zenél. Mindkettőjüknek derékig érő, hosszú hajuk van. Körülbelül 12 éves lehet a fia, aki szintén nagyon vagány, óriási érzés lehet, hogy együtt játszhatnak – tette hozzá.

Felvetettük, ha nem vette volna meg időben a belépőt, akkor megvásárolná-e a 742 ezer forintos VIP jegyet, hogy részt vehessen a banda koncertjén.
– Bármennyire is szeretem a zenekart, ennyi pénzt soha nem adnék ki érte, mondjuk nem is tudnék. Nekem szürreálisan sok ez az összeg egy koncertre – fogalmazott.

További részletekért pedig kattintsatok ide, amelyből megtudhatjátok, mi tartozik a 742 ezer forintba kerülő csomagba, valamint azt, hogy hány darab kapható még belőle.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.