Megalakult a Heves Megyei Éghajlatváltozási Platform, melynek legfőbb feladata, hogy elősegítse a Heves Megyei Klímastratégia kidolgozását – jelentette be Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke kedden, az I. Heves Megyei Klímakonferencián.
Elmondta, a Heves Megyei Önkormányzat életében kiemelkedő feladat a klímastratégia megalkotása, amely hosszú távon befolyásolhatja jövőnket. Hozzátette, fontosnak tartja, hogy megyénkben olyan stratégia szülessen, melyre büszkék lehetünk, s amely alkalmazható a mindennapokban.
Hangsúlyozta, a Heves Megyei Önkormányzat elsődleges célja, hogy a stratégia létrehozása során szakértők bevonásával dolgozzon, így a platform tagja Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Klímabarát Települések Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves Megyei Igazgatósága, a Nemzeti Pedagógus Kar, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága, az Eszterházy Károly Egyetem, valamint a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület. Hozzátette, a tagok köre a jövőben további szakmai szervezetekkel bővülhet.
Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár előadásában arról szólt, mi a megyei klímaplatform szerepe az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, majd ismertette a pályázati lehetőségeket. Az energiatakarékosság és a fenntarthatóság fontosságát hangsúlyozva elmondta, 2018. december 31. után csak olyan középület, illetve 2020. december 31. után csak olyan családi ház és épület kaphat használatba vételi engedélyt, amely közel nullás energiaigényű. Hozzátette, el kell érni, hogy a középületekben minél nagyobb mértékben megújuló energiát tudjanak használni.
– A kormány kiemelten támogatja a középületek energiahatékonyságának növelését, ezért 760 milliárd forint értékű energia-racionalizálási programot írtak, illetve írnak ki – mondta.
Domján Róbert, a projekt szakmai vezetője szólt a Heves Megyei Éghajlatváltozási Platform feladatairól, valamint arról, hogy a megyei klímastratégia kidolgozásához kapcsolódóan négy figyelemfelkeltő akciót valósítanak meg a közeljövőben, és szakmai workshopokat is rendeznek majd.
Dr. Radvánszky Bertalant, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Klímapolitikai Főosztály munkatársa előadásában azt szemléltette, Heves megyében milyen hatásai vannak az éghajlatváltozásnak. Felidézte a 2008-as csányi „tornádót”, mely 40 millió forintos kárt okozott a településen, de szólt a megyénkben is észlelhető áradásokról, belvizekről. Mint mondta, mindezen hatások azt mutatják, hogy intenzív éghajlati változás és felmelegedés zajlik a Kárpát-medencében is.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!



















