Lépjen kapcsolatba velünk

Egerben a hazai zeneipar krémje – elstartolt az ötödik Music Hungary

170601 music hungary

Egerben a hazai zeneipar krémje – elstartolt az ötödik Music Hungary

Az ötödik Music Hungary koncerenciát Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője beszéde nyitotta meg.

Ez a cikk több, mint 9 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A zeneipar legrangosabb és leglazább konferenciáján sok előadás lesz.

Csütörtökön reggel 10 órakor megkezdődött az ötödik Music Hungary koncerencia a Bolyki-völgyben, amelyet Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője beszéde nyitott meg. Elmondta, 2012 környékén Gerendai Károly, a Music Hungary szervezője vetette fel a gondolatot, milyen érdekes, hogy a zenei vonalon dolgozók ott vannak mindenhol, de nincs egy olyan esemény, ahol összejönnének és meg tudnák beszélni a legfontosabb dolgokat.
– Erre mondtam azt, miért ne adhatna ennek otthont Eger, hiszen városunk filozófiája az, hogy minél több országos rendezvényt és produkciót hozzunk ide – fogalmazott.

Gerendai Károly és Nyitrai Zsolt a megnyitón – Fotó: Nemes Róbert

Hozzátette, úgy látja, ez a konferencia mára a zeneipar legrangosabb és leglazább konferenciájává nőtte ki magát.
Kiemelte, a Music Hungary konfcerencia volt a bölcsője a Cseh Tamás Programnak.
– Mindemellett az itt ülők munkájának köszönhetően hazánk lett az egyik legszebb, legkedveltebb és legsikeresebb helyszíne a különböző fesztiváloknak – tette hozzá.

Nyitrai Zsolt beszédében arról is szólt, a fesztiválokra sajnos árnyékot vet az Európában mostanra állandósult terrorveszély, a terroristák pont ilyen rendezvényeket pécéznek ki maguknak,

A hazai zenei támogatási rendszerről hangsúlyozta, a 2016-os költségvetésben  országosan 250 millió forintot szántak fesztiváltámogatásra. 2017-ben ez megduplázódott, több mint fél milliárd forintra nőtt, 2018-ban pedig már 850 millió forint áll a fesztiválok támogatásának rendelkezésére.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL