Lépjen kapcsolatba velünk

Megéri a Fradi-bérlet!

170608 fradi harcoljunk

Megéri a Fradi-bérlet!

Kedvezőbb árak a lelátón meg a shopban, nyereményjátékok, szakmai nap részvételi lehetőség, exkluzív információk. (x)

Ez a cikk több, mint 9 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kedvezőbb árak a lelátón meg a shopban, nyereményjátékok, szakmai nap részvételi lehetőség, exkluzív információk – sok-sok érv amellett, hogy a ferencvárosi szurkolók bérletesek is legyenek egyben. (X)

Az eddigi évekhez hasonlóan azon a ferencvárosi szurkolók, akik megváltják vagy meghosszabbítják bérletüket, lényegesen kedvezőbb áron lehetnek jelen egy-egy mérkőzésen. Továbbra is él a lehetőség, hogy a bérletek átruházhatóak.

Kétféle bérletesről beszélünk, egyfelől azokról a hűséges szurkolókról, akik a tavalyi szezonban is rendelkeztek bérlettel, másfelől azokról, akik most döntenek a bérletvásárlás mellett. Itt kell jelezni, hogy hűséges, tehát a tavalyi bérletesek helyét a klub az első hazai bajnoki mérkőzésig fenntartja, azt nem értékesíti, tehát választhatják kedvenc ülőhelyüket. Bérletet vásárolni a B, a C és a Családi szektorokba lehet (valamint a mozgássérültek számára is kínálunk bérletet, 14.600 forint a megújított, 17.850 forint az új bérlet ára).

Az idei szezonra bérletet váltókat/megújítókat két árkategóriába sorolják: a június 20-áig vásárolt bérletek minden kategóriában olcsóbbak, mint a június 21-e után eladásra kerülők.

A bérlettel rendelkező szurkolók részt vehetnek az évente megrendezésre kerülő Szakmai Napon, ahol a Ferencváros vezetői, a szakmai stáb tagjai tartanak exkluzív előadásokat. A bérletes szurkolók részt vehetnek a Bérletesek napja, illetve a Bérletesek hete programjain, ahol mindamellett, hogy találkozhatnak a labdarúgó-csapat játékosaival, valamint stadiontúrákon vehetnek részt, számos akciós termék közül válogathatnak a Fradi Shop színes kínálatából

(x)

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak pr kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL