Június 8-án adta át az alkotói pályázat nyerteseinek a díjakat a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az első helyezéseket elért pályaművek automatikusan részt vettek az országos versenyben is. Vers kategóriában az országos díjátadón is jó eredményt ért el egy Heves megyei kis alkotó.
Az országos versenyre majdnem hétezer pályamű érkezett, közülük a legjobbak jutottak a döntőbe, amelynek díjátadóját június 9-én tartotta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Fővárosi Nagycirkuszban – a heves.katasztrofavedelem.hu.
Összesen 6917 pályamű érkezett az ország minden tájáról. A fővárosi és a megyei bírálóbizottságok az iskolás pályázókat életkor alapján három csoportba sorolták, minden korcsoportban kategóriánként három alkotást díjaztak.
Az országos forduló díjátadójára a megyei díjazottak és családtagjaik is meghívást kaptak. Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, az országos bírálóbizottság elnöke köszöntőjében elmondta: a pályázat célja, hogy már gyermekkorban megtanulják a gyerekek, hogyan kell a tűzzel bánni és miként lehet megelőzni a bajt. Hozzátette: az elmúlt évek nyerteseinek munkáit a jövőben egy nagy tárlaton tervezik bemutatni.
Az országos megmérettetésen különdíjat nyert a 11 éves Nagy- Szakál Eliza, a Herédi Általános Iskola diákja, az „Őértük szólok” című versével.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!
















