Lépjen kapcsolatba velünk

Lezárult a feltöltőkártyák adategyeztetése

170605 sim kartya vodafone mobil

Lezárult a feltöltőkártyák adategyeztetése

Lezárult a feltöltőkártyás mobiltelefon előfizetések adategyeztetése, a nem azonosított SIM-káryákat a szolgáltatóknak július 1-jén a jogszabály szerint ki kellett kapcsolniuk.  

Ez a cikk több, mint 8 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Lezárult a feltöltőkártyás mobiltelefon előfizetések adategyeztetése, a nem azonosított SIM-káryákat a szolgáltatóknak július 1-jén a jogszabály szerint ki kellett kapcsolniuk.  

A szolgáltatóknál az ügyfelek néhány esetben jelezték, hogy bár sikeres volt az adategyeztetésük, SIM-kártyájukat mégis lekapcsolták, a telekommunikációs cégek ezeket a panaszokat kiemelten kezelik, és kivizsgálják a problémás eseteket – közölte a Telenor és a Telekom az MTI érdeklődésére.

A Telenor hétfőn azt közölte: több mint 1 millió sikeres feltöltőkártyás adategyeztetést követően körülbelül 30 ügyfél jelezte eddig, hogy lekapcsolták a kártyáikat, pedig ők úgy tudják, hogy megtörtént az adategyeztetés. Ezeket az eseteket kiemelten kezeli a cég, elkezdődött az ügyek kivizsgálása – írja az MTI.

Technikai hiba is előfordulhatott, ez esetben a cég elnézést kér és az érintett ügyfeleket kompenzálja a kellemetlenségért, valamint kártyáikat visszaállítja – tették hozzá. Megjegyezték, a Telenor korábban már jelezte, hogy a feltöltőkártyás adategyeztetés folyamata jelentős adminisztrációs terhet jelent a társaság ügyfeleinek, továbbá a rövid határidő és a Belügyminisztérium adatbázisának fennakadásai is nehezítették a folyamatot.

A közleményben ismét felhívták a figyelmet, hogy június 30-án minden SIM-kártyára, amelynek adategyeztetése nem történt meg, egy egyedi  azonosító kódot tartalmazó SMS érkezett. Ezzel a kóddal az ügyfelek július 6-tól tudnak belépni a www.telenor.hu oldalon található online felületre, ahol új szerződést köthetnek, de bármely Telenor-üzletben személyesen is megköthetik az új szerződéseket.

Augusztus 31-ig az új szerződéssel a korábbi feltöltőkártyás hívószám és a kártyán lévő egyenleg is visszaállítható, ezt követően 2018. február 28-ig pedig korábbi hívószámukat kaphatják vissza az ügyfelek. 

A Magyar Telekom arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a cég regisztrációban érintett ügyfeleinek csak egy kis része tapasztalhatta azt vasárnap, hogy sikeres regisztrációja ellenére nem tudott hívást indítani. A Telekom már vasárnap kijavította a problémát, így hétfőn már csak egyedi esetek maradhattak megoldatlanok.

Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy mivel a Telekom rendelkezik a legnagyobb ügyfélbázissal Magyarországon, ügyfélszolgálati vonalai, csatornái jelenleg terheltek. A tájékoztatás szerint hétfőn elsősorban azért keresték meg az ügyfelek (akik nem teljesítették az adategyeztetést a megadott határidőben) a vállalatot, hogy új szerződést kössenek régi számuk és egyenlegük megtartásával.

A Telekom korábban azt közölte, hogy a nem regisztrált SIM-kártyákra olyan kódot küldenek SMS-üzenetben, amellyel szeptember 30-ig online is meg lehet kötni az új szerződést és ezzel visszaállhat a régi hívószám, valamint az egyenleg.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.