Július elsejétől már csak ellenőrzött módon lehet PB-gázpalackot házhoz szállíttatni, az új jövedéki törvény ugyanis megakadályozza a feketekereskedelmet – mondta az InfoRádiónak Kirilly Tamás, a Primaenergia Zrt. műszaki igazgatója.
Korábban nem volt pontos a jogszabály, nem a kereskedelmi törvény szabályozta a PB-palackok forgalmazását, és a szigorú ellenőrzések hiánya azt okozta, hogy bárki felpakolhatta a palackot az autójára, és házról házra árulhatta – mondta az Inforádiónak Kirilly Tamás, a Primaenergia Zrt. műszaki igazgatója.
–Ez a nem megfelelően ellenőrzött értékesítési forma magában rejtette, hogy ne csak hivatalos helyen megtöltött palack kerüljön a fogyasztóhoz. Előfordulhatott, hogy egy-egy olyan palack is becsúszhatott a rendszerbe, amely túl volt töltve, vagy nem megfelelő gáz volt benne – mondta a kockázatokról az igazgató, és hozzátette, egy két-három évvel készült felmérésük szerint
5-8 százalék között volt a nem legálisan forgalmazott palackok ára
Július 1-jétől a házhoz menő értékesítés lehetősége megszűnt, előre meg kell rendelni a palackot, de a házhoz szállítás nem tiltott. Annyi a követelmény, hogy a megrendelést rögzíteni kell, a fuvarozónak konkrét címekre kell szállítania, megfelelő biztonsági felszereltségű járművel kell rendelkeznie, és a sofőrnek is megfelelően képzettnek kell lennie.
–Ezt könnyebb ellenőrizni, az elmúlt napokban már kaptunk is adóhatósági és katasztrófavédelmi ellenőrzést – mondta az Inforádiónak Kirilly Tamás.
Borítókép: napi.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















