Lépjen kapcsolatba velünk

Egerben is rengeteg diploma ragad bent a nyelvvizsga hiánya miatt

170719 diplomaoszto eke

Egerben is rengeteg diploma ragad bent a nyelvvizsga hiánya miatt

Egerben 2016-hoz képest közel 40-nel több olyan hallgató volt idén, akik nyelvvizsga hiányában csak igazolást kaptak.

Ez a cikk több, mint 8 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Egerben 2016-hoz képest közel 40-nel több olyan hallgató volt idén, akik nyelvvizsga hiányában csak igazolást kaptak.

Csaknem tizenkétezer diploma ragadt bent az egyetemeken és főiskolákon 2016-ban azért, mert hiányzott az oklevél kiadásához szükséges nyelvvizsga – tudta meg a Magyar Hírlap. Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke a lapnak hangsúlyozta: az egyetemek nem tehetnek a helyzetről, hiszen a felsőoktatás feladata a szaknyelvi oktatás, nem pedig az általános nyelv tanítása.

Évről évre egyre többen vannak azok, akiknek hiányzik a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsga.

Csak tavaly 11 708-an voltak olyanok, akik a bizonyítvány hiányában nem jutottak hozzá az oklevélhez – közölte a Magyar Hírlap érdeklődésére az Oktatási Hivatal. Ugyanez a szám 2015-ben „csak” 9354 volt, egy évvel korábban 8500.

Kíváncsiak voltunk az egri adatokra is. Az Eszterházy Károly Egyetemtől Kalóné Szűcs Erzsébet, a Felvételi és Képzésszervezési Osztály osztályvezetője az EgerHírek érdeklődésére a 2016-os EKF-es adatokat az egyetem egri és sárospataki campusain (korábban EKF)  2017-ben záróvizsgát tett hallgatók adataival hasonlította össze.

Ezek alapján az derült ki, hogy 2016-ban a záróvizsgát tett hallgatók száma 1227 volt, míg 2017-ben 1035. Tavaly 994 fő kapott oklevelet, idén 763 ez a szám. Azoknak a száma, akik nyelvvizsga hiányában csak igazolást kaptak tavaly 223 volt, 2017-ben pedig valamelyest nőtt, ugyanis 272 hallgató járt így.

Még mindig jelentős a „bent ragadt” oklevelek száma

Ezekre a kijelentésekre az Oktatási Hivatal elnökhelyettese reagált. Állítása szerint kevesebben vannak, akik nyelvvizsga hiányában nem kapnak diplomát. Stéger Csilla közölte: a 2016-os lezárt adatok alapján az látszik, hogy 14 ezren voltak, akik nem tavaly záróvizsgáztak, de tavaly szerezték meg a nyelvvizsgát az oklevélhez, és 11 ezer olyan diák van, aki tavaly záróvizsgázott, de nem kapott oklevelet a nyelvvizsga hiánya miatt. Közölte: évente legalább ezerrel csökken a „bent ragadt” oklevelek száma, de még mindig jelentős – írja az MTI.

A bent ragadt diplomákra az adatok vizsgálata alapján az jellemző – mondta Stéger Csilla -, hogy a többség az oklevél megszerzése után egy-két éven belül leteszi a nyelvvizsgát, és ez főleg azokon a szakokon jellemző, amelyeken nem egy, hanem két, illetve szakmai nyelvvizsga a követelmény. Jelezte: a hallgatók több mint ötven százaléka nyelvvizsgával érkezik, „és ez az arány is nő”.

Borítókép: palettaonline.hu

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL